Új Dunatáj, 2014 (19. évfolyam, 1-4. szám)

2014 / 4. szám - Valachi Anna: Korai ellenszenvek - kései belátások: Radnóti Miklós ambivalens kötődései József Attilához, Juhász Gyulához és Babits Mihályhoz

22 Új Dunatáj • 2014.4. szám Radnóti természetesen fölháborodott, és gúnyversekkel „állt bosszút” Babitson.27 Neki azonban volt annyi realitásérzéke, hogy lírai indulatkitöréseinek írott doku­mentumait a fiókjába rejtse - nem úgy, mint József Attila, aki - vesztére - a nyílt hadviselés híve volt. Radnóti hagyatékban mindkét Babits-ellenes versének kézirata fennmaradt. Az első, Április című vers „Ajánlása” így hangzik: „Ó, emberek! Babitsnak torkát Fojtsa füstként e boldog ének és pöttyentsen fejére fán rejtező madár.”28 29 30 A másik vers is jóval kíméletesebb, mint az „éveire mester”-t szidalmazó, indula­ti korlátokat nem ismerő József Attiláé: „Bántott az agg koszorús; fűzött hagymából legyen a koszorúja! sp uh ácska fűre ha gondolja hogy ül, sündisznó tű-tüskéje fogadja farát a fogas pihenésre”TM De egy évvel később - kíméletesen gyalázkodó természetéhez képest - pokoli gyűlöletet érzett, amikor Sík Sándortól, a Baumgarten Alapítvány kuratóriumába delegált patrónusától megtudta, hogy az Újhold30 című vadonatúj verseskötetét „Babits elbuktatta” és többi jelöltje közül „csak József Attilát sikerült elfogadtatnia”. A költőt ez az információ valósággal az őrületbe kergetette: „»Szitává kéne lőni ezt a rohadt diktátort, ezt az idegbeteg ktkot a magyar irodalom testén « - öntötte ki epéjét egy Fanninak írt levelében. ”31 Érdemes azonban végiggondolni Ferencz Győ­ző kommentárját: „Mindez talán riasztóan hat az olvasóra, pedig a magyar iroda­lomtörténet a kibeszéletlen konfliktusok története is. Valójában semmi rendkívüli nincs 27 Ferencz Győző szerint w[E]zeket a verseket Radnóti nem szánta nyilvánosságra, de kéziratban megőrizte őket. [...] 1934. július 9-én is indulatos és öntudatos szavakkal lázadt ellene naplójában.” (FGy, 269.) 28 FGy: 268-269. 29 FGY: 269. 30 Radnóti Miklós Újhold című, harmadik kötete (Buday György fametszeteivel) 1935 márciusában jelent meg, a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának kiadásában. Előfizetési ívén előző kötetét is 2 pengőért kínálta előfizetőinek. 31 Ld. FGy, 302.

Next

/
Thumbnails
Contents