Új Dunatáj, 2014 (19. évfolyam, 1-4. szám)

2014 / 1. szám - Serfőző Simon: Semmi sem úgy van (1. rész)

Serfőző Simon • Semmi sem úgy van

17

Idegennek éreztem magam, szokatlannak mindent, ami körülvett. S kilátástalannak is. Amire ráesett a szemem, az csorba volt, törött, görbe, el volt hajolva. Mikor lesz itt rend? Ahhoz meg kell javítani az ajtókilincset, a billegés küszöböt megszögelni, a falakat lemosni, utána festeni, a villanyfoglalatot felszerelni drótjával együtt, mert kitépték a mennyezetből. Ez nem új lakás, mint amilyet mások kapnak. De örüljek ennek is.

Mitőlünk elvették a földeket, helyette kaptatok lakást - írta levelében apám.

Kaptunk, gondoltam, meg hozzá idegenséget, idegen munkát. Leszerelésem után hova menjek, töprengtem. Haza minek? Hova? A téeszbe dolgozni? Fel se vennének. Elegen vannak, mondták, akik ott dariztak. De ha felvennének is, azért a pénzért, amit ott adnának? Akkor inkább irány a világ vége!

Ketten-hárman a katonatársaim közül, akik ide valósiak voltak, hívtak, jöjjek velük. Csak a mundérból kibújjunk. Itt van munka dögivei. Volt is, csak más nem: otthon, ami itt sokáig nem is lesz. Akik invitáltak, azok elmaradoztak idővel mellőlem. Magamban szédeleghettem.

Néha véledenül összefutottam egy-egy falumbelivel az utcán, aztán nyomuk veszett. Valamennyi ideig megragadtak egyik-másik itteni munkahelyen, aztán tovább álltak.

— Pest csak közelebb van - mondták.

Megfordult bennem, hogy megyek utánuk, folytatom az ott félbe maradt esti iskolát, amibe munka mellett fogtam bele. Aztán maradtam mégis. Ott már dolgoztam, tudtam mi várna rám. Előremenetel semmi.

Tíz óra tájt már nem tudtam tovább tartóztatni magam. Irány a kocsma hivatal! Hátha ott intézkedik Guszti barátom. De nem találtam a helyén: a pulthoz közeli asztalnál. Nem úgy a dombos hátú embert. Most is lecsúszva a nadrágja, a slicce félig nyitva. Gusztit keresem, mondtam neki. Nem jött tegnap egész nap. De még ma se.

— Előkerül az - s legyintett.

Jó, jó, de mikor? Húztam hazafelé kedvszegetten az orrom. Erre mit ad isten?

Guszti a biciklijével ott állt a kapuban! Ezt most már másodszor csinálja velem. Ezután, ha eltűnne, kerülök egyet, s mikor hazaérek, hátha ott lesz a megint.

Esküszöm, kipróbálom legközelebb.

Tegyek neki szemrehányást, hol kujtorgott eddig? Nem mertem megkockáztatni, nehogy megharagudjon, a végén itt hagyjon? Végül szemrehányást ő tett nekem:

— Mért nincs már fölszedve a padló?

Azt hitte, ekkorra kihordtam mind az udvarra. Azt nem kérdezte, hogy mivel szedtem volna fel. Nincs se harapófogóm, se szöghúzó kalapácsom, feszítő vasam. Semmim sincs. Magától nem jön fel.