Új Dunatáj, 2014 (19. évfolyam, 1-4. szám)

2014 / 1. szám - Serfőző Simon: Semmi sem úgy van (1. rész)

18

Új Dunatáj • 2014.1. szám

No de majd most.

Valamennyit haladtunk a munkával. Soknak nem lehetett mondani. De azzal a kicsivel is vertünk olyan port, levegőt alig kaptunk. Amíg eloszlott, kiálltunk az ajtóba. Dicsértük az időjárást, nincs az a vakmeleg. Aztán Guszti elkezdett panaszkodni: az emberek mennyire irigyek tudnak lenni, hogy be tudja csapni egyik a másikat. S hogy senki nem akar dolgozni, csak a pénz kellene mindnek, ilyenekről.

Bezzeg ő, mire ide ért volna, bekarikázta a fél várost, dicsérte magát. Kiderült, hogy három helyen is dolgozik. De ne törődjek vele, itt is itt lesz, nem késik semmi. Amikor elszalad valahova, megmondja, mit kell csinálnom. Megmutatja, ne féljek.

Nem is az a baj, hogy megmutatja, hanem az, ha napokra eltűnik.

Lesz munkám mindig, biztatott, nem hagy itt a nélkül. Úgy, hogy haladhatunk. Ha segítek neki, kevesebbe kerül a fizetség, meglátom. Tudja ő, hogy nem vet fel a pénz.

Nem volt ellenemre, hogy meg kell fognom a harapófogót, kalapácsot. Ismerem egyiket is, másikat is. Akár köszönhetnénk is egymásnak. Persze, jobban szerettem volna, ha nem maradok mester nélkül. Beletörődtem mégis, hiszen nem volt ellenemre, hogy kevesebb forintot kell majd az én zsebemből áttenni az övébe.

— Ezek nem haragszanak meg, ha kezedbe veszed őket - mondta ez a Guszti fiú, a szerszámokra mutatva.

A parkettát helyettesítő utolsó padlót is kivittem az udvarra, ő meg a párnafákra keresztben lerakott deszkákat vizsgálgatta, nincsenek-e elkorhadva. Csak nehogy ki kelljen cserélni, aggódtam. Az megint pénzbe kerülne. Megnyugtatott, hogy egészségesek, nem rágta meg a szú. Mehet rá a parketta. Külön kellett válogatnom közülük a balosakat, jobbosakat, hogy passzoljanak.

— Halad ez, ha csináljuk - állt fel Guszti, kiegyenesíteni a derekát, mikor lerakott egy fél sort. Igazából nem is a derekát fájlalta, hanem a térdét. Azt kellett megpihentetni.

— Lerakom ezt itt, aztán átadom neked - görnyedt neki újra a munkának.

Nem szeretek senki fölött állni, amikor az dolgozik. Most azonban figyelnem

kellett, ellesnem tőle a parkettarakás tudományát.

— Hátha még mester lesz belőled - sandított rám Guszti viccnek szánva a szavait. Előbb-utóbb ő úgyis tovább áll, tette még hozzá, a helyébe léphetek. Mit szólok hozzá?

Mindenre gondoltam, de erre nem. Főleg, hogy a főnöke keze alá kerüljek. Azt aztán nem!

O már mester is lehetne - mondta, miközben szögeit, kalapált -, mindent tud, ami szükséges ebben a szakmában. Neki azonban más céljai vannak. Nem tudja, mi