Új Dunatáj, 2014 (19. évfolyam, 1-4. szám)
2014 / 2-3. szám - Serfőző Simon: Semmi sem úgy van (2. rész)
Serfőző Simon • Semmi sem úgy van 25 ha ő dicsekszik vele se hittem volna el, mondjuk, összefutva vele a régi törzshelyén. De én már rég nem járok oda, más ivós helyekre se. Aztán egyszer csak híre kelt, hogy lediplomázott. Komoly ember vált belőle, mondták rá, akik ismerték. Meghökkentem egy pillanatra: ő meg a megkomolyodás! Megesküdtem volna rá, hogy azt a diplomát még senki nem látta. Csakhogy a neve előtt ott szerepel, hogy doktor, az egyik céges papíron én is olvashattam. Akkor csak van róla igazolványa, gondoltam. De hogy tudása nincs, az biztos. Papírom viszont nekem is lett, ha nem is olyan, mint amilyen állítólag Gusztinak van. Az enyém másmilyen. Igaz, hogy nem külföldön adták, mint az övét, ahogy a szóbeszéd állítja, hanem itthon kaptam. Nem jogosít semmilyen cím viselésére, nem még előmenetelre! Ezen az okmányon az olvasható, mi jutott Guszti tudomására velem kapcsolatban. S amit leírva láttam, azt mind én fütyörésztem neki.- Kellett neked kocsmázni vele! - mért végig lesújtóan Bori. Nem jóba voltunk?- Itt puszilgattad előttem! - vágtam neki vissza. Erre kifakadt magából:- Nem szégyelled magad?! Te mondod ezt, aki ide hoztad ezt a rakás szemetet? Ismertem én őt? Te vedeltél vele!- Nem is kért munkadíjat, nem mondhatod, hogy kért. Haza is elvitt bennünket.- El. De miért vitt? Tudod-e már? Mindent megtudjon rólad, azért! S ezt neki megfizették állással, doktori címmel. Neked van-e olyan? S azzal pénz jár. Én meg görnyedhettem a varrógép fölött. Eszembe jutott: amikor a fiunk született, Bori az utolsó forintunkat adta oda a szülész orvosnak. Csak amikor jött az anyja meglátogatni a lányát, az ő pénzén vettem virágot, hogy bevigyem a kórházba. Hogy szégyelltem én azt! így éltünk éveken át, küszködtük át először gyerekeink óvodás, majd az iskolás éveit. Amikor tizenhat éves lett a fiunk, s készülődtünk az érettségijére, öltönyt kellett neki venni. Megvettük, de cipőre már nem telt, az enyémet húzta a lábára. Véresre törte, mire a ballagásról hazaért benne.- Milyen élet az, amit te a lányodnak is biztosítottál? - esett nekem újra Bori. - Hónapszám a sült krumplit etetted vele, mikor hazajött az iskolából, hús már nem került mellé. Közben én munka után szaladgáltam. Itt nem volt szabadság soha, se külföldi út, könnyebb élet. Az másnak volt. Keserves sírásba kezdett, ömlött belőle a keserűség. Engem tett felelőssé kudarcos életünkért, pedig dolgoztunk mindig.
