Új Dunatáj, 2014 (19. évfolyam, 1-4. szám)

2014 / 2-3. szám - Serfőző Simon: Semmi sem úgy van (2. rész)

Serfőző Simon • Semmi sem úgy van

21- Itt vagyunk anyuka. Nyugodjon meg. Hoztam a menyasszonyt is - mutattam tréfálkozva Borira.- Drága kislányom! - borult anyám a nyakába.

Láttam, ballag elébünk apám is. Vele volt Jóska sógor kicsípakodva, ahogy ezt az itteniek mondják arra, aki ünneplőbe öltözve látnak. Mellette lépegetett a felesége, a kis unokája is. A zenészek kiálltak az út közepére, ott zendítettek rá.- Már azt hittük, hogy nem is jöttök - mondta Franci néném, s csodálkozik rajtam, hogy még ilyet, nahát, megnősült a Jani! Pedig nem régen még... Még ilyet!

A lagzilesők - öregasszonyok, suttyó gyerekek, cigányok - voltak vagy harmincan-negyvenen, az árokpartról, kerítések mellől bámulták a csődületet.

Ernő bátyámnak, apám testvérének kezében üveg bor, a másikban fonott kalács. Tett felénk néhány táncos lépést, danolt valamit. Aztán megölelt, majd nyújtotta az üveget, hogy húzzam meg, nehogy megmaradjon, vissza kelljen vinni Helvéciára.- A menyasszonynak is adjunk már! - kapott észbe. - Ki ne maradjon a jóból!

Bori elhárította volna magától, de olyan nincs! Inni kell! Lagzi van tán vagy mi

a fene!- Húzza csak meg, kedves! - erősködött Pista szomszéd is. - Kortyoljon nyugodtan! Csak mi ittunk belőle. Nem vagyunk mi szájfájósak, ugye örömapa? - karolta vállon apámat, aki terelt bennünket befelé az udvarra.

Az istálló előtt állt a sátor, feldíszítve szalagokkal, zöld gallyakkal. Belül az asztalok körül ült, iddogált a többi vendég. Tapsoltak, amikor Borival megláttak bennünket.

A vőfély mindkettőnket odavezetett a főasztalhoz, de nem érkeztünk leülni, mert Borit azonnal felkérték táncolni, aztán: hadd szálljon a por! Én Krisztiánnak próbáltam helyet keresni. Gusztit nem láttam, hol van. Alkalmasnak találtam a helyzetet, hogy a főnököm fiától megkérdezzem, ugyan árulná már el, a tanyán mit akart mondani.

Húzódozott kis ideig, azután körül kémlelt a szemével, s végül kibökte:- Minek kell neked mindent a mások orrára kötni?

Először fel se fogtam, mire gondol. Arra, amit Guszti kérdésére válaszoltam? Mért, titkolni kell előtte? Barátom tán!

Majd hirtelen megállt az eszem, mint esővíz a gödörben. O is tudja, amit Guszti? Honnan, hiszen én neki nem beszéltem róla. Talán az apjától, próbáltam rá magyarázatot találni. De ha így van is, tőle nem kell tartanom. Különben is, nem kell annyira óvatosnak lenni. Magunk között voltunk, vagy nem?- Én szóltam - mondta erre.