Új Dunatáj, 2013 (18. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 1-2. szám - Aradi Gábor: Paksi vendéglátás az 1950-es évek elején

60 Új Dunatáj • 2013.1-2. szám Az áruhiány mellett meg kell említeni egy másik olyan negatív jelenséget, mely­­lyel a korabeli vendég rendszeresen találkozhatott. Az alacsony kereset miatt egy-két vendéglátós úgy próbált nagyobb bevételre szert tenni, hogy az elfogyasztott ételért és italért az előírtnál pár fillérrel többet kért a vendégtől a végelszámolásánál. Ezt meg­akadályozandó a paksi vendéglátó vállalat 1953 nyarán bevezetett egy „újítást”. „Fi­gyelem! Magad javára légy figyelmes! Csak blokk ellenében fizess! Elvtársaid becsüle­te érdekében tartsd be a rendeletet. Ezen keresztül elkerüljük annak lehetőségét, hogy meggyanúsítsuk felszolgálóinkat árdrágítással, csalással. A felszolgálótól kérd minden esetben a másolatos blokk eredetijét. Vezetőség.” Az újítás felkeltette egy újságíró ér­deklődését, de mint alább olvasható, nem dicsérte, hanem egyenesen elutasította a kezdeményezést a szocialista dolgozó öntudatára hivatkozva. íme az újságíró vélemé­nye: „Ez a paksi csodabogár, amely »újításként« született meg valamelyik pihent ve­zető agyában, egy épületes marhaság, amely durván tapintatlanul, a dolgozók emberi méltóságának teljes figyelmen kívül hagyásával hozza a vendégek tudomására azt a »szenzációt«, hogy kérjenek blokkot a fizetésnél, mert így biztos, hogy a felszolgáló személyzet nem csapja be őket.35 Mint fentebb említettem ezt az időszakot a paradoxonok jellemezték. Annak ellenére - mint az előbbi példa mutatta -, hogy a vállalat működéshez szüksé­ges feltételeket nem biztosították, tervezték már annak bővítését is. Ugyanis a pénzügyi terv mellett a beruházási tervet is végre kellett hajtani. Ebből az okból fel is mérték, hogy milyen, addig még hiányzó vendéglátó ipari üzemek létesíté­sére vagy fejlesztésére lenne szükség a megye területén. Igaz, felhívták a figyelmet a jelentés elkészítésekor arra, hogy a takarékosságot mindenkor szem előtt kell tartani. Pakson 20 személyes cukrászda és egy 80 személy befogadására alkalmas italbolt létrehozását tervezték. Mindkettő egy-egy magánüzem átvételével jöhe­tett létre. A beruházás összértékét 47.000 forintra becsülték.36 1954-ben ismét jelentős beruházásokat terveztek Pakson. Ekkor egy 300 fő befogadására alkal­mas kerthelyiséges nyári cukrászdát akartak nyitni a Duna partján a pécsi műút mellett.37 A fentebb említett tőkehiány megszüntetése érdekében 1952-ben a megye területén működő állami vendéglátó ipari vállalatok pénzügyi keretét 35.000 fo­rintról 270.000-tal megemelték. Paks ellátmánya is növekedett. Pl. a községben 35 Tolnai Napló 1953. X. évf. 168. sz. júl. 19.7. 36 TMLTMTVB KOI 21884/1951. 37 Tolnai Napló 1954. XI. évf. 63. sz. márc. 16.1.

Next

/
Thumbnails
Contents