Új Dunatáj, 2013 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 3-4. szám - 130 ÉVE SZÜLETETT BABITS MIHÁLY - N. Horváth Béla: Szárszó és tanulságai
68 Új Dunatáj • 2013.3-4. szám földkérdés, az egészségügy, az oktatás olyan célkitűzések, amelyek a népi irodalom minden jelentős alkotójánál olvashatók, mint a leginkább orvosolandó problémák. A hatalom azonban kijátszotta egymás ellen a szellemi élet különböző irányzatait, s újult erővel lángolt fel a népi-urbánus ellentét, kollaborációt és árulást kiáltva egymásra. Az Új Szellemi Front eredménytelenségében hamarosan összeomlott, az értelmiség pedig ismét levonhatott egy tanulságot, hatalom és értelmiség bonyolult és gyakran egyoldalú viszonyáról. A tapasztalatokat Illyés így összegezte: „Jóhiszemű idealizmus, hogy lényegbevágó »újításokat« felülről is be lehet verni egy ország tömbjébe.” Németh László pedig a Magyarság és Európa záró gondolataiban vonja meg az utolsó hónapok „hangos reformjának” a mérlegét. Szárszóra azért sem kaphatott meghívót a hatalom, mert a népi írók a rendszer legjelentősebb szellemi ellenfeleit jelentették. Kétségtelen a nyugatosként, liberálisként jegyzett alkotók írásai esetenként művészileg jelentősebbek, azonban sem a Nyugat, sem a Szép Szó nem jelentett olyan átütő szellemi-politikai közeget, erőt, mit a népi gondolat, a népi mozgalom. Azzal együtt, hogy az ide sorolandó Illyést Sinka István között hatalmas távolság húzódik. A mozgalom rendszerellenességét jól érzékelteti - akár két végpontként is — Illyésnek a Nyugatban közzétett útirajza, a Pusztulás és a szociográfiák, a Viharsarok-tó 1 a Néma forradalomig. A Horthy-rendszer leghatározottabb szellemi ellenfele - leszámítva az ekkor már magányos Szabó Dezsőt - a népi mozgalom volt. Leszerelése, önszerveződésének megakadályozása a hatalom elemi érdeke volt. Szárszó tehát nem népfront volt, hanem népi front a Horthy-rendszer politikai hatalmának ellenében egy új társadalom felépítésének igényével. A József Attila által felsorolt „ezernyi fajta népbetegség” a népi mozgalomhoz sorolt írók legkorábbi alkotásaiban is a magyar társadalom legsúlyosabb és megoldásra váró társadalmi, gazdasági, szociális problémáiként fogalmazódnak meg. Olyan társadalmi anomáliák, hiányok, szükségletek, amelyek a társadalmi hierarchia legalsóbb, legkiszolgáltatottabb, legnyomorúságosabban élő rétegeinek, osztályainak életét nyomorították meg. Nem volt egységes mozgalom, nem beszélhetünk egységes programról sem, ám a művekben a legalsóbb rétegek és Magyarország legelmaradottabb vidékeinek és a falvaknak súlyos társadalmi problémái, konfliktusai fogalmazódtak meg, amelyre a legalapvetőbb megoldást a birtokrendszer aránytalanságának, a nagybirtok rendszer túlsúlyának a felszámolása, a földtelenek földhöz juttatása, a telepítés jelentett volna. A szárszói 1943-as előadások közül vitathatatlanul kiemelkedik Erdei Ferenc és Németh László szövege. Előbbit, mint a szociológus tudományos eszközrendszerű, objektív látleletét, utóbbit mint az író metaforikus fogalmazású, érzelmi telítettségű
