Új Dunatáj, 2012 (17. évfolyam, 1-2. szám)
2012 / 1-2. szám - Tórizs Eszter: Vágó Márta és Harmos Ilona: Az emlékezés lehetőségei és stratégiái József Attila és Kosztolányi Dezső alakja körül
Tórizs Eszter • Vágó Márta és Harmos Ilona 55 erőtlen rendszere tartja össze, úgy a múlt apró darabjai sem képesek egy teljesen egész, koherens képpé összeállni. Vágó Márta szavaival: „Megint a tükör! Vakít. Butaság, hogy így áll a kis íróasztal. Nem oly egyszerű ez a hájréteg sem, amit mint festéket kentem a fájdalomra, a sovány fájdalmas arcra, hogy a hízókúrát elkezdtem, illetve amikor az állandó fogyókúrát abbahagytam. Mint idegen festék, kendőzés borít most ez a zsírréteg. A kötőszövetek kitöltik a fájó idegszálak közötti űröket, rájuk rakódnak, de nem zsongítanak, csak éppen megtartanak. Az ember még él itt, ez a különös. Még itt a teáskanna a zöld abroszon és a világoszöld szalvéta, a méz csillog az üvegtartóban, itt a jó meleg kendőm, a bundám, a csizmám, minden! De holnap már biztosan omladék, törmelék lesz mindez, s ha nem holnap, hát mindenképpen: egyhamar.”14 A változás, az évek, a zsírréteg rárakódik az arcra, de éppen a többrétegűség, a lerakódások felfejthetetlensége miatt válik lehetetlenné a tökéletes önismeret. Az arc így nem egész és nem egy (csupán egymásra mázolt rétegek sora, de ezek közül különkülön egyik sem tekinthető az ént tökéletesen visszaadó, megragadó formának), nem megfejthető és leírható. Ezzel összhangban önmagunk tökéletes megrajzolásának lehetetlenségét, az arc álarc-szerű, elfedő, eltakaró mivoltát hangsúlyozza Paul de Man is, mikor arctalanításról, vagy arcrongálásról beszél az önéletírásokkal kapcsolatban. Vágó Márta írásának másik érdekes jellemzője az egymásra rakódó és egymást felülíró szövegrészek jelenléte. Az emlékirat több helyütt tartalmaz olyan részeket, amelyek negligálják az előzőleg mondottakat, illetve módosítanak az elmondottak körülményein, néhol pedig egyszerűen elhallgatnak olyan komponenseket, amelyeknek később szerepük lesz. A felülírásokat viszont nem burkolja mély csendbe az író, hanem reflektál ezekre. Az újraolvasás és a felülírás aktusa szorosan kapcsolódik egy másik, az önéletrajzi írások köré sorolható műfajhoz, a naplóhoz. Ehhez az önírás-formához tartozik szerkezetileg hozzá az előzőleg leírt gondolatok felülvizsgálata. A műfajt a hasonló indíttatású írásoknál is jobban köti az időbeliség, hiszen formája a napról-napra vezetés köré igazodik. Egy naplóíró általában írás előtt újraolvassa az előző napok gondolatait, ezután kezd csak bele az adott nap élményeinek rögzítésébe. A hangsúly az újraolvasáson van. Philippe Lejeune szavaival: „Amikor a szerzője újraolvassa a naplóját az azóta történt események fényében, azzal az életét sorssá alakítja.”15 Az 14 Vágó Márta i. m. 13. 15 Lejeune, Philippe: „A napló mint »antifikció«in: írott és olvasott identitás. Az önéletrajzi műfajok kontextusai. Szerk. Mekis D. János, Z. Varga Zoltán. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2008. 19-21.
