Új Dunatáj, 2012 (17. évfolyam, 1-2. szám)
2012 / 1-2. szám - Gintli Tibor: Szövegközelben (Egy ciklus - egy könyv)
Gintli Tibor • Szövegközelben 37 gondolatkörre némelykor a redukcionizmus közelébe érkezik, ami már-már az adott szöveghely saját esztétikai teljesítményének az elhalványulásával fenyeget. Mint azt már több ízben hangsúlyoztam, Tverdota György könyvének legnagyobb erényét szövegközeli értelmezésmódjában látom, meg kell jegyeznem azonban, hogy ezt a szövegközeliséget a Bergson bölcseletét az indokoltnál nagyobb mértékben szövegre vetítő részekben látom legkevésbé érvényesülni. Itt a bergsoni gondolatok ismertetése olykor mintha helyettesítené a szöveg esztétikai befogadását.) Visszatérve az V. versszakra: megítélésem szerint ez a strófa önmagában nem képviseli az eszmélkedésnek valamely önálló, a többi, elvontabb szakasszal egyenrangú változatát, csak egy folyamatosan épülő sorozat részeként tulajdonítható neki ilyen funkció. A IV. strófa a determinációról, a szabadság hiányáról beszél általános, elvi szinten. (Az én olvasatomban tehát Tverdota György interpretációjával ellentétben ez a determináció nem csupán az élettelen világ sajátja.) E szabadsághiány konkrét és személyes példája az V. versszakban felidézett életkép, melynek példázat voltát Tverdota György is hangsúlyozza. (178) E konkrét példázat jelentését általánosítja ismét a VI. strófa, melynek felütésében a rámutató szerepű „lm itt a szenvedés belül” sor vissza is hivatkozik az előző szakaszra. Az ’ím’, ’íme’ szócska gyakran vezet be öszszegzést, általánosítást, éppen ezért nem tulajdonítok nagyobb jelentőséget annak, hogy az [Öregem no...] szövegváltozatához képest a ’hisz’ ’im’-re változott. Ezért nem érzem helytállónak Tverdota György érvelését sem: „A hisz helyettesítése az ’im” szóval egyetlen lépéssel kioldotta a strófát a folyamatosságból, önállósággal ajándékozta meg, s a költő ezen túl szabadon rendelkezett a nyolc sor elhelyezésével a kompozíció egészében.” (172) A folyamatosság mellett további érvek is szólnak: a IV. versszak a világ természetéről beszél, s csak utolsó sorában jelenik meg valamiféle személyesség a próféciaszerű ítélet révén. Az V. az egyén belső élményeit mutatja be egy életképi epizód segítségével, míg a VI. e két perspektívát egyesítve a külvilág és az Én viszonyát hozza szóba. Ezt nyomatékosítja, hogy a világ szó névelős változata a IV-ben és a VI-ban egyaránt előfordul, ráadásul egymáshoz nagyon közeli helyzetben: az első esetben a második sor utolsó szavaként, a másodikban a harmadik sor második elemként szerepel. (Azaz mindössze egy szónyi távolságra egymástól.) A IV. strófa utolsó sora a szabadság eljövetelének megjövendöléseként is olvasható, míg a VI. versszak utolsó három sora szó szerint említi a szabadulást, s annak lehetőségét írja körül. Ebben az esetben tehát az én megközelítésem szerint három versszakra kiterjedő egységet láthatunk, melynek összetartozását szövegszerű viszszautalások is jelzik. E három strófa tehát olyan egységet alkot, amely a ciklusba a folyamatosan épülő, egységes vers strukturális elvét viszi bele.
