Új Dunatáj, 2012 (17. évfolyam, 1-2. szám)

2012 / 1-2. szám - Tverdota György: A József Attila - életrajz időszerűsége

28

Új Dunatáj »2012.1-2. szám

Leültem melléje a kis kanapéra és arcom két tenyerembe szorítva, zokogtam. Csengettek. Attila megszólalt:- Eredj, mosd meg a szemedet. Itt vannak a vendégek. Nem kell mindenkinek látni, hogy bőgtél.” A megjegyzés mutatja, hogy a József-testvérek megértették, hogy bevásárolták magukat a kispolgári rétegbe, és ennek az árát meg kell fizetni.

A társadalmi beilleszkedés újrakezdése súlyos traumát okozott a fiatal fiú lelkében, amelyet sohasem tudott kiheverni. Képzeljék el, hogy máról holnapra azt mondják maguknak, hogy amit eddig tanultak, ahogy eddig viselkedtek, mától kezdve nem érvényes. Gyorsan meg kell tanulni teljesen másfajta játékszabályok szerint élni. A serdülő és gyámapja viszonya ilyen feltételek között természetesen konfliktusos lett. A házaspár, a gyámszülők sokat töprengtek, hová tegyék a kényelmetlen fiúgyereket, mit csináljanak vele. Elküldték hajósinasnak. Aztán kispapnak. Végül vettek egy nagy lélegzetet, és kihasználva Makai rokoni kapcsolatait Makón, beíratták a makói Csanád vezér gimnáziumba. Ezzel a fiatalember lába alá szilárd talaj került, s találkozott a magas kultúrával. Kezdetét vette a költővé válás folyamata. Azt a rímet nem süthette el verseiben, hogy „mese mese meskete, tehén segge fekete”. Egészen másféleképpen kellett eztán verset írni.

Hogyan? Hát, valahogy így: „A hangok ömlenek a zongorából, / Mint illatos teából száll a gőz.” Ez bizony már nem az utcagyerek vagy a hajósinas verselése. Inkább egy jól nevelt, lányzsúrra, ötórai teára meghívott, illemtan órára járó gimnazista hangja. Aki ezt írta, az átnevelésen vett részt. Alaposan kézbe vették a felnőttek: tanárok és más jóakaratú úriemberek. Versenytársak is akadhattak, akik tudtak azon a nyelven, amely az ilyen ötórai teát felszolgáló leányok érzékeny szívének megnyitására eséllyel bír. Ha Gebe Márta, az internátus igazgatójának lánya szívéért versenyben kívánt maradni, Attilának is ezen a nyelven kellett megszólalnia, még hozzá meggyőzőbben, mint a vetélytársaknak. Tehát az átnevelődés nemcsak az iskolai kényszerek elszenvedését jelentette, hanem önkéntes tevékenység volt. Ilyen sorok leírásához szeretnie kellett a teát szürcsölni, s legalább úgy kellett tenni, mintha élvezné az ilyen-olyan tehetséggel a billentyűkön futkosó leányujjak által előcsalt melódiákat. A durva szavakat, obszcén mondókákat pedig alaposan el kellett felejteni, mintha már ezzel a kifinomultsággal, érzékeny idegekkel jött volna a világra.

Németh Andor néhány mondatban jól összefoglalja az első makói évek mérlegét, amelyeket szinte nem is naptári évek szerint kell tagolni, hanem tanévek és szünidők sorára érdemes felbontani, annyira a tanulás állt a középpontjukban: „Az intézet igazgatója, Gebe Márton, s kitűnő tanárai, Galamb Ödön, Tettamanti Béla s a többiek, megszeretik a kivételesen eszes és kedves kisfiút, s kötelességükön felül