Új Dunatáj, 2012 (17. évfolyam, 1-2. szám)
2012 / 1-2. szám - Tverdota György: A József Attila - életrajz időszerűsége
Tverdota György • A József Attila-életrajz időszerűsége 25 tus vergődése volt az idegen környezetben. József Attila szellemi fejlődésének ívével a legnagyobb teljesítményt produkálta.” Móricz világosan látja, hogy József Attila nem magányos jelenség volt származása tekintetében: „hirtelen a földből nőve, mintha a kövek elevenedtek volna meg, - megjelentek irodalmi s művészeti horizontunkon az őstehetségek. Hat elemivel előállott egyik, mint elsőrendű novellista. Hat elemivel a másik, mint elsőrendű szociológus. Hat elemivel egész tömeg talentum, mint festő, szobrász, faragó, fúró, szónokoló, vezércikkíró, képviselő és vállalkozó.” Móricznak ugyan ebben is igaza van, de helyes felismerései megalapozatlan illúziókba hajlanak át, amelyeket nyomban korrigálnunk kell: József Attila csak egy van, zseni nagyon-nagyon kevés terem, és csak szép ábránd, hogy a nép kulturális felemelkedése azt jelentené, hogy egy egész tömeg kivételesen nagy alkotó, gondolkodó ember jelent volna meg a színen. De azt se jelenti, hogy aki nem a népből származik, az el lenne zárva attól a lehetőségtől, hogy zseniálisat vagy akár csak jelentősét alkosson. József Attila pályáját követve annak vagyunk tanúi, hogy a társadalom alsó rétegeiből, a társadalom pereméről, sőt, majdnem társadalmon kívüli közegből származó gyerek, serdülő összetalálkozik a magas kultúrával, s ebből a találkozásból valami nagyszerű dolog születik. Hogy ezt megértsük, egy pillantást kell vennünk arra az állapotra, amely a magas kultúrával való találkozást megelőzte. Mit jelent az, hogy valaki a magas kultúrán kívüli helyzetbe születik bele? József Attila társadalmi beilleszkedése Ferencvárosban, a proli külvárosban kezdődött. Gyermekkorában az utca nevelte. Utcagyerekként felszedte mindazt a szemetes városi közkultúrát, amely az ilyen alacsony sorban élő gyermekek osztályrésze volt. A versekben, különösen a korai darabokban erre a műveltségre kevés példát találunk, de azért akad ilyen. Az Április 11-ben például: „Az uccán vidám jasszok lógtak / S még vidámabban verekedtek, / Kiabáltak, kiabáltunk és / A jasszok végül berekedtek.” O is egyike volt gyermekkorában az utcán verekedő, ricsajozó jasszoknak. Nagyon érdekes, hogy ez a műveltségi réteg szinte brutálisan tört föl a költő emlékezetének mélyeiről a halála előtt másfél évvel írt Szabad-ötletek jegyzékében. Csak néhány, kevésbé obszcén részletet olvasok föl abból a szubkulturális műveltséganyagból, amit a gyerek a Gát utca és a Mester utca tájékán sajátított el: „mesemese meskete / tehén segge fekete / fekete Péter / így daraboltam a legyeket / gyerekek jók legyetek / ha nem, akkor ne egyetek / ne vegyetek / vegyszer / kegyszer / kegyszar / szarkaláb / szép virág / kaláb nélkül legalább”, majd később: „buta mint egy ló / vén ló / vén kurva / csak szeretnéd / viszket a nyakam / viszket a seggem megvakarom még pedig ott ahol én akarom... ennek már lőttek / jól bebaszott neki / kuss / míg szépen mondom /
