Új Dunatáj, 2012 (17. évfolyam, 1-2. szám)

2012 / 1-2. szám - Zságot András: A bánokról

Zságot András • A bánokról

9- Pedig itt Önnek a bánokról kell beszélni, s nem elégszünk meg azzal, hogy egy-két mondatot mond, mi azt várjuk, hogy a jegyzőkönyvvezetőnknek elfáradjon a keze, mert Ön olyan hosszan mondja a bánokról, amit tudni kell.- Mit kell tudni a bánokról? - szinte magamtól kérdeztem.- Most bezárjuk néhány napra egy cellába - hangzott a fellebbezhetetlen döntés -, egyedül lesz. De figyelmeztetem, ha nem embereli meg magát, megkeserüli nagyon.

Adtak papírt, tollat, nekem csak gondolkozni kellett a bánokról.

Bánok. Hát nézzük csak. Ha erről kell írni, ha csak akkor szabadulok, ha erről beszélek nekik, akkor gondolataimba mélyedek.

Ezek a bánok nyilván emberek voltak. Bár nem biztos. Ott vannak a farkasok, őzek, ezeket is használhatjuk többes számban, egyes számban, mégse emberek.

A bánok körül forogtak a gondolataim, míg egyszer csak elaludtam, ott a börtönben.

Másnap elég rosszkedvűen ébredtem, természetesen elvették az órámat, fogalmam se volt, mennyi az idő.

A reggeli jött, meg akartam kérdezni, mikor hallgatnak ki újra, de nem mertem.

Ha belehalok, akkor is kell valamit a bánokról írni. Nekik. Nem tudom, miért kell, miért akarnak hallani róluk.

Eltelt két nap, nagyon unatkoztam, csak meg ne tudja senki, hogy börtönben vagyok.

Két hét eltelt, de csigalassúsággal, mígnem elvittek a századoshoz.- Na, mit tud a bánokról?- Semmit.- Szóval makacsul tagad.- Kérem, engedjenek szabadon.- Megmondtam, ahogy beszél a bánokról, rögtön mehet haza.- Adjanak egy könyvet. Hátha találok benne valamit a bánokról.

Eltelt egy hónap és én be voltam zárva. Mi lehet otthon?

Egyik nap, hogy lógattam a lábam, eszembe jutott Bánk bán.

Le is írtam az eddig tiszta papírra: Bánk bán.

Vártam, mikor visznek a századoshoz.

Hogy előtte álltam, mosolyogva néztem rá, s csak ennyit mondtam: Bánk bán.- Ez nagyon kevés a szabaduláshoz.

Újabb hónapokat töltöttem a zárkában. Szenvedtem, haza akartam menni.