Új Dunatáj, 2011 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2011 / 1-2. szám - Jánosi Zoltán: Platón a középcsatár!
Jánosi Zoltán • Platón a középcsatár! 67 ba nyíló szövegében. A „Nagy üres termek tátonganak bennem”, vagy az „Érzem, túl közel vagyok a földhöz” mondatok nem csupán konkrét élethelyzetet, emléket jelenítenek meg, hanem filozófiai távolságokat és ítéleteket sűrítenek magukba. Miközben Platón - egyébként - egy halottal beszél. A hét éve, orvgyilkosok által megölt Diónnal, aki halottként is a legnagyobb hús-vér elevenséggel van jelen. Ezért, mint fél dialógus is hitelessé és élővé varázsolódik a szöveg. E komplex és emlékezetes alkotást a legkülönbözőbb szemléleti rétegek segítik erős egységgé nőni. Az idézeteken kívül gazdag tartalmi utalások, korabeli életképek, Platón-autobiográfia, más ókori auktorok gondolatelemei, filozófiai elmélkedés, ókori lakomaleírások töredékei, a görög történelem, a görög mitológia szervesülnek egybe a jelenből Platónra, önmagára és az élet természetére tekintő szerző alkotásában. Ezek a rétegek rejtik el a konkrét személyiséget, mint hús-vér 21. századi alanyt, és teszik egyszersmind - a paradoxon teleobjektívjével - sokkal láthatóbbá, mintha az egyes szám első személyben szólalna meg a maga szőkébb környezetéről, a maga 20-21. századi énjének korlátáiról, értékrendjéről. Turczi István itt talál magára igazán, és minél távolabb kerül magától, annál jobban. Múltat, jelent, távoli, közelmúltbeli és mai írósorsot mintáz egymásra a Homéroszfigura is (Homérosz) a nagy eposzszerző élethelyzetének újragondolásával. Ez a vers is azzal emelkedik magasan a laza asszociációkat, átlagos élményeket vagy tisztelgéseket író versek fölé, hogy a központi figurán át magát a történelmet és az élet természetét ragadja meg - a létre érzékeny értelmet bármilyen korban kivételes igénnyel a sorsra irányító költészet aspektusából. A Dávid című, immár ismét személyesebb hangú vers viszont a maga tiszta bensőségével tűnik ki az átlagos versek halmazából. Fájdalmas őszinteséggel úgy formálja a mondatokat, hogy sallangmentesen feszül az olvasó elé a motiváló érzés, a maga egyszerűségében is döbbenetkeltő hatásával. E versek körébe illeszkedik a szintén igen jó színvonalú A boldogult R. V Truszova utolsó üzenete is. A Kurtág-zene háttér-inspirációja ebben a szerepversben a Platón-modellhez hasonlóan hatékonyan roncsolja szét a személyiség eleven, konkrét magára mutatását, és itt is a rejtőzködés által teremt erőteljes költészetet. A Platón úr vacsorájához hasonlóan a személyesség mint eltávolított (azaz magasra emelt) világfókusz képes megjelenni és ez a megoldás (távolról elvégzett sorsanalízis) a teljes verskaraktert a filozófia terébe emeli. Hasonló vonások jellemzik a Most már mindig így ciklusát is. Számos kiérlelt, jó darab található benne, ezek között is a tárgyiasított látóterű alkotások érdemlik a legnagyobb figyelmet. Ez a mű is erős fordulat a filozófiába hajló asszociatív objektivitás Turczitól az önkifejezés magasabb igényével felfedezett új eljárása érdekében, a visszafogott énképet gondolatisággal gazdagító, abban feltáró poézisével. A harmadik személy pozíciója ugyanis a
