Új Dunatáj, 2011 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2011 / 1-2. szám - Jánosi Zoltán: Platón a középcsatár!
Jánosi Zoltán • Platón a középcsatár! 65 súlyos versekhez, a legjobb perspektíva-hordozó alkotásokhoz a zsidó sorshoz és történelemhez kötődő művek képezik a legpéldázatosabb átmeneteket. A zsidó tematikájú versek közül a történelmi emlékezés és az impressziók rögzítése között (Térképek, legendák, Memento) összefogott és koncentrált költőiségével magasan kiemelkedik a Karácsony Jeruzsálemben című alkotás. Noha (mint romboló szerepkörben sok más műben is) a lírai én itt is hivalkodóan a vers élére tolakszik (előretolt középcsatár), az objektív-leírónak hangolt vers a maga speciális kamerájával mégis a rögzítés lényegkereső pontosságával metsz bele a jelenbe és a múltba. Hasonló igényesség hatja át a Jeruzsálemi tűz című költeményt, amely folyamában és befejezésében is Csontváry színeit, figuráit festi föl. Az Anatevka tömör versrendje szintén túlmutat az olvadékonyabb és érzelmesebb emlékezéshullámokon, és az alapműtől elrugaszkodva tömören képes kifejezni a zsidó fájdalom történeti háttereit és belső világát. ,*A csönd egy hely az oroszlán szemében (Gwendolyn MacEwen) című ciklus szintén éppen a személyiségtől elvonatkoztató tárgyiasítás tekintetében válik a kötet egyik legjobb részévé, és tartalmaz a szerepverseken át olyan költői közelítést, amely Turczi István esztétikai progressziójának legjobb kilátása lehet. E művekben igazán újjáélednek Vas István mindig nagy tudatosságot sugárzó, képszerű, pontos és logikailag is letisztult objektív irányzékú poétikai gesztusai. Ilyen művek többek között a Balassa Bálint sírjánál, az 1985-ik évi karácsonyán, a Batsányi intarziák, a Homérosz, a Dávid és különösen a Platón úr vacsorája. Ezekben a versekben Turczi István objektív költészetté formálja a személyiségét közvedenül érintő élményeket és ezek lírába törekvő horizontját, és ettől a személyiségtől elidegenített, azzal részben kontrasztos látószögétől hirtelen tágassá és filozofikussá (s történetivé) emelkedik a személyes (s valójában épp ezért hátra vont) egyediségből verseinek holdudvara. A Platón úr vacsorája terjedelmével és összefogottságával még e versek közül is meszszemenően kinő, sőt a szerző költészetének egyik centrumává lesz. A beborozott, keserűnosztalgikus Platónt felidéző vers, amely kései monológ és/vagy búcsúlevél, egyértelműen megszabadul a konkrét fizikai tér-idő Turczi Istvánt egybekovácsoló személyiségének konok kötöttségeitől, a szereplíra tökéletesen elrejti a szerző versvilágának legsúlyosabb kérdését jelentő „én”-t és ennek problémavilágát. Ennek a legnagyobb cselnek a váratlan bevetésével a költő a hosszúversek gerincvonalában - noha látszólag a pálya oldalvonalán - felszabadult, mély és több dimenziós, a lét-arányokat egybesűrítő alkotást hoz létre. Hiteles, jó vers születik így a folytonosan önmagát felmutatni akaró személyiség attakoló, de már túlfáradt, kiismerhető indításai, a laza vagy irodalmi szempontból kevésbé érdekes (ismétlődő) létélmények megverselése közepette. A szerző már eleve kivételes idő-, tér- és lélektani pontossággal nyúl a kiválasztott személyiséghez. Úgy alkot tárgyias lírát, hogy annak összetett atmoszférája közvedenül
