Új Dunatáj, 2011 (16. évfolyam, 1-4. szám)

2011 / 1-2. szám - Fried István: Töredék? Verskezdemény? Vázlat?

42

Új Dunatáj • 2011. július

Emlékjelül eszméid győzedelmét láttuk, vagy képzeltük csak, kelni már sirod fölött... Úgy tündökölt az emlék mint a tükörben égő napsugár.

Ami szöveg feltétlenül idekívánkozik, Eötvös József Végrendelet című versének néhány sora:

Márvány helyébe,

Ha fennmarad nevem:

Eszméim győzedelme Legyen emlékjelem.

S ha majd kijőtök néha S megálltok síromon...

A két szöveg nyilvánvaló megfeleltetésein túl vethető föl, hogy a töredék( ?), verskezdet(?) emlékvers(?) alkalmisága mely eseményhez fűzhető. 1913-ban volt Eötvös születésének századik évfordulója, a verseskötet jóval későbbre datálja e sorokat. Ugyanakkor a múlt időbe helyezett versbeszéd nem a jelent jeleníti meg, s az évfordulós vers közvetlen szólásától függetlenül egy eszmeiség (örök) májába helyezi a megszólalást. Ez viszont szoros kapcsolatba hozható a történelmi fordulatokat egyre több aggódással szemlélő költő „időszerűség”-gel egyre inkább feltöltődő műveivel, irodalmi/irodalompolitikai esszéivel, verseivel. Talán nem túlzás megemlíteni, hogy a babitsi gondolatvilágban jelenlévő Széchenyi István megidézéseinek közelébe hozható ez a megnyilatkozás. Eötvös a nyugat-európai típusú liberalizmus eszméinek győzedelmét remélte, s ha később közel került is a „konzervatív liberálisának minősített eszmekörhöz, valójában makacsul őrzött „európaiság”-a, a türelem nemzetiségpolitikájára épített nemzeteszméje (mely sokat vitatott, később a gyakorlatban nem érvényesített nemzetiségi törvényét szintén jellemzi), nem lehetett nagyon távol Babitsnak az 1930-as esztendőkben mintegy a Thomas Mann-i harcos humanizmussal rokonítható álláspontjától. S ha Eötvös és Széchenyi István kapcsolatát, ha csak a Széchenyi-Kossuth vitában elfoglalt eötvösi kommentárt, írást tekintjük, messze nem volt harmonikus, konfliktusoktól mentes, egy kései, 1930-as visszapillantás az Eötvös és Széchenyi közötti ellentétet nem lát(hat)ta markánsnak, sőt, főleg az egymáshoz vezető szálakat méltatta figyelemre. A megidézett Eötvös birtokos jelzős szerkezete aképpen erősödik föl a sorokban, hogy a „győzedelmét” rímhívóként szerepel, emlék, eszme, győzedelem mindennél szorosabb összefüggését feltételezve. Az