Új Dunatáj, 2011 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2011 / 1-2. szám - Pomogáts Béla: Arcképek az erdélyi irodalomból
30 Új Dunatáj «2011. július a szemünk előtt - társaim!” - olvassuk Az öreg Pieter Brueghel című versében. Az atomjaira hullott társadalmi lét és az integritását vesztett emberi személyiség ellenképét szülőhelyére visszatekintve rajzolta meg: „volna egy-két gyönyörű történetem [...] szép beszédű öreg parasztokról [...] Akik ellenálltak a formátlanság / csábjainak és agresszióinak. / Akiknek sorsa maga az egység, / csábjainak és agresszióinak. / Akiknek sorsa maga az egység, / a forma tökéletessége, / a rombolhatatlan épület” - mondja az Utak. A megtett út felmérése a személyiség épségének fenntartását szolgálta, a visszatekintés a lélek erkölcsi tartalékait növelte. A másik védelmezett érték, már esett erről szó, az anyanyelv. Szorosan összefüggött az előbbivel, minthogy az emberi személyiség integritása, kivált költő esetében, leginkább a nyelv világában érvényesülhet. A nyelv, valamint a benne kifejezésre jutó hagyomány és kultúra alakítja ki a személyiség történelmi, közösségi karakterét. Király László (hasonlóan nemzedéktársaihoz) vallomásos erővel tett hitet anyanyelve mellett, ódái szavakkal magasztalta szépségét, erejét: „Egyetlen óvóm, / egyetlen nem árulóm, / egyetlen kétélű fegyverem. / Halotti menetek fölé / lepelként kúszó siratóim. / Fogyó életem - / énekem” {Anyanyelv). A nyelv az ő meggyőződése szerint a személyiség létének valóságos közege, emberi kapcsolatainak, közösségi elhelyezkedésének legfontosabb biztosítéka, reményeinek záloga. Általa maradhatott hűséges ahhoz az emberi közösséghez, amelyből vétetett, általa ragaszkodhat eredeti kultúrájához, általa lehet igazi önmaga. Ezt a személyes meggyőződést fejezték ki a November vagy A költők című versek. Ez utóbbi vers az „édesanya” és a „költészet” képzetét egyesíti tömör és nagyhatású, szinte mitikus fogalomban. A költő dolga ezért nem más: őriznie kell a szavakat, ápolnia kell a nyelv erejét, gondoznia kell gazdagságát, hogy ne merülhessen el a történelmi lét erőszakos hullámaiban. A nyelv oltalmának és gondozásának erkölcsis kötelessége jelölte meg azt a meglehetősen tágas teret, amelyet Király László költészete a maga poétikai és formai változatosságával kitöltött. A kolozsvári költőnek gazdag formakultúrája van, erre a költői kultúrára az avantgárd kísérletező szabadsága és a népi líra archaikus öröksége egyaránt hatott. Versei között találunk áttetsző tisztaságú lírai dalt {Magasan, November), epikus elemekkel átszőtt elégiát (A régi órák, Téli vázlat), pillanatképekből és gondolattöredékekből kialakított élménybeszámolót (Határátlépés, Mit is kerestél), expresszionisztikus prózaverset (Az öreg Pieter Brueghel), szürrealisztikus festmény-interpretációt {Bosch-album), drámai monológot (Henrik király). A költeménybe gyakran idegen szövegek épültek: paraszti levélrészletek {Terítsd be hóval, Kési bujdosók), népdalbetétek {Halljátok-ea dalt), idézetek Rákos Sándor Gilgames-fordításából {Az öreg Pieter Brueghel), Ciceró beszédeiből (Olvassuk Cicerót), Arany Jánostól (Arany-balladák) és Radnótitól (Káromlás Radnótiért). Máskor a
