Új Dunatáj, 2011 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2011 / 1-2. szám - Pomogáts Béla: Arcképek az erdélyi irodalomból
Pomogáts Béla • Arcképek az erdélyi irodalomból 29 A kolozsvári költő történelmi és kulturális értékeket nevezett meg verseiben, ezekkel az értékekkel jelölte költői azonosságtudatát, ugyanakkor jól látta értékeinek veszélyeztetettségét, azt hogy a vers önmagában még nem képes szavatolni épségüket, fennmaradásukat. Mindez elégikussá tette költészetét. Valóban, Király László versei történelmi és közösségi elégiák, függetlenül attól, hogy a művészi alakítás, a költői „nyelvhasználat” a népi hagyományokat vagy az avantgárd jellegű újításokat követi. Ebben az elégikus költészetben mindig nagy szerepet kapott a történelem értelmezése, ez is az erdélyi költészet nagy hagyományai közé tartozott. A „történelmi elégia” közösségi tapasztalatok nyomán született, általában történelembölcseleti meditációra jutott. Ennek a meditációnak nagy reflexiv ereje volt: opálos fénye ott derengett az elemi tapasztalatokat és intellektuális élményeket feldolgozó költeményeken. így azokon a verseken, amelyek Király László ausztriai, leningrádi és prágai tapasztalatai nyomán keletkeztek (Határátlépés, Képeslap, Császárszobrok, Köd, Janicsártemetö, A búcsú, Mit is kerestél, Töprengő nyár) vagy amelyek irodalmi és művészeti élményeket rögzítettek (Olvassuk Cicerót, Az öreg Pieter Brueghel, Bosch-album, Picasso-vásznak azErmitásban). Ez utóbbi költemény például az Erdélyből eltávozott Csiki Lászlónak üzent a francia mester képeinek élménye nyomán: „És milyen nehezen szoktuk meg ezt a csöndet is - mint vidámságra született népek a váratlanul felbukkanó, agresszíven gyászoló halottasmenetek fölött terjengő fenyegetést. / Milyen nehezen tudtunk megszokni, milyen tanácstalanul álltunk, és tehetetlenül: / Elmenjünk? Maradjunk? - az énekeinket sem tudtuk elénekelni még.” A szülőföldön szerzett nehéz tapasztalatok bélyeget nyomtak a kulturális élményekre. A történelem kegyetlenségéhez, a hatalmi erőszak embertelen következményeihez fűztek széljegyzeteket a pszeudo-„Erzsébet-kori tragédia”: a Henrik király című drámakísérlet töredékes monológjai és párbeszédei. A kolozsvári költő munkásságának eszmei szerkezetét egészében az a meggyőződés alakította ki, hogy a történelmi folyamatokban rejlő erőszak minden tekinteten veszélyezteti a kisebb emberi (nemzeti) közösségek létét, megtöri a humánus értékeket. Az értékvesztésre, az értékhiányra mindazonáltal oly módon adott választ, hogy még határozottabban mutatott rá az általa vállalt és vallott kulturális, morális értékekre. Mindenekelőtt két (különben egymással szorosan összefüggő) emberi értéket akart megvédeni: a személyiség integritását és az anyanyelvi kultúrát. A személyiség morális és kulturális integritásának védelmében Király László ennek erkölcsi autonómiáját hangsúlyozta. Ennek az autonómiának a fájdalmas hiányát szemlélte a történelmi erőszak szomorú eredményeiben: „Micsoda bűnökbe taszítattunk! [...] MI, egymásra szabadult, egymás szemét kivájó tömegekben az egymásra utaltak, öldöklő kavargásban, társak, társaim, gyanakvás, kipécézés, följelentés, bosszú, leszámolás, itt
