Új Dunatáj, 2011 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2011 / 4. szám - Aradi Gábor: Adatok a szekszárdi várpincéről
66 Új Dunatáj *2011. december a kertbe szolgáló bejárat alatt létező megviselt boltív megerősítendő, e célból az egész boltív saját szélességének megfelelően, egy legalább 63 cm vastag tégla boltívet, portland cementben alá falazandó. A pincebejárattól balra levő pincesarok falazata megrepedve lévén, az ott levő lisztes bolthelyiség nyílásának teljes elfalazásával biztosítandó, mert a nyílás miatt repedt meg. A tetővíz elvezetésére a levezető csövektől falazott vagy kövezett csatornák létesítendők, így a kert alatt elterülő pincefalnedvesedése is megszüntethető leendő A 10 éves bérleti idő letelte után valószínűleg még egy évet hosszabbított a két fél. 1901 őszén azonban bérlőváltozás történt. Igaz, az új bérlő Leopold ismeretségi köréhez tartozott, mint kiderült a régi bérlő alispánnak írt lemondó leveléből. Ebben közli, hogy üzletét a várpincére vonatkozó szerződéssel együtt „Telkes Izidor és Gonda Béla borkereskedő urakra,'2 mint a »Leopold Károly Utódai« cég beltagjaira ruháztam át”, kik meg akarják hosszabbítani a várpince bérletét. Az utódok is először 10 évre kívántak szerződést kötni, de csak megváltozott feltételekkel, mely a pince jelentős átalakítását jelentette volna. A költségekhez hajlandók lettek volna 300 forinttal hozzájárulni. (Az összeget persze nem „örökbe” adták volna, hanem annak ellentételezéseként három évig kevesebb bért fizettek volna.) Milyen átalakításokat akartak? A pince bővítését, a várkert alatti rész meghosszabbítását, kút ásását. „Tudvalevő ugyanis, hogy a borüzletnél a hordó és gépmosáshoz, valamintfiltrirozáshoz [szűréshez?] naponta 15-20 hektó vízre van szükség és kénytelenek vagyunk a vizet fuvarosokkal hordatni, mi nemcsak hogy rendkívül költséges, de időt rabló és kellemetlen is.” Indoklásuk szerint a kút hiányán elődjük könnyen túl tette magát, mert saját fogattal rendelkezett, ők azonban nem. További nehézség, hogy a Garay téren levő közkútról a vízhordást a szárazság miatt betiltották, így kénytelenek a vizet az Újvárosból hordani. Ha az alispán engedélyezi a változtatásokat, akkor ez esetben „dacára annak, hogy az üzleti viszonyok az utóbbi években sokkal kedvezőtlenebbek, mint ezelőtt tíz évvel voltak” a bérösszeget hajlandók megfizetni. Annak ellenére, hogy az alispán az ingatlanban semmilyen változtatáshoz nem járult hozzá a bérlői „hajlandóság” megmaradt. Sőt! A megemelt, évi 800 korona díjat is elfogadták 1901. október elsejétől, igaz pár éven keresztül a szerződések csak egy évre köttettek. 11 12 11 Megemlítésre érdemes, hogy a megyeháza északi részén lévő helyiségek nagy része ekkor használaton kívül volt. A jelentés javasolta, hogy az emeleten lévő levéltárt az itt lévő börtönhelyiségekben lenne elhelyezendő azok rendbehozatala után. 12 Habár témánk szempontjából semleges, mégis érdemes megjegyezni, hogy az új bérlők 1901 -ben felvételüket kérték Molnár (Müller) Mór nyomdatulajdonossal együtt a szekszárdi kaszinóba. Mindhárman zsidók voltak. A kérésüket a kaszinó vezetősége megtagadta. Az eljárást kifogásolták a kaszinó zsidó tagjai, de a vezetőség visszautasította az antiszemita vádat. = Csekő Ernő: A helyi politikai és társadalmi elit a századvégen Geiger Gyula szekszárdi ügyvéd és lapszerkesztő korabeli írásaiban. In a Wosinsky Mór Múzeum Évkönyve XXXII. (különlenyomat). Wosinsky Mór Megyei Múzeum. Szekszárd, 2010. 557-558. p.
