Új Dunatáj, 2011 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2011 / 1-2. szám - Pomogáts Béla: Arcképek az erdélyi irodalomból
Pomogáts Béla • Arcképek az erdélyi irodalomból 27 Király László A Forrás második nemzedékének költői általában nem csak az erdélyi magyar költészet eszmei hagyományaihoz ragaszkodtak, hanem a kifejezésmód bevált tradícióihoz is. Király László, miközben maga is osztozott nemzedékének szellemi törekvéseiben, azon igyekezett, hogy a modern költészetben is otthon legyen. Igen változatos költői formavilágot alakított ki, ebben a rövid, szinte aforisztikus verseknek éppúgy szerepet adott, mint a nagyobb lírai kompozícióknak, a hagyományosabb versszerkezetet ugyanúgy használta, mint a modern költészet dinamikusabb konstrukcióit. Eredeti költői világot hozott létre, különösen nagyobb méretű lírai kompozícióiban ezek mintegy tágas gondolati panorámában rendezték el az élményeket és felismeréseket. Mindemellett prózai művei is az új erdélyi irodalom jeles alkotásai közé tartoznak, különösen Kék farkasok című regénye, amelynek a kritikusok egybehangzó véleménye szerint az új erdélyi magyar regényirodalom úttörő munkái között van helye. A költő pedagógus-családban, a Maros megyei Sóváradon született 1943. november 19-én. A környékbeli községekben, a szovátai középiskolában, majd a kolozsvári egyetem orosz-magyar tanári szakán tanult. Nagy hatással voltak rá azok az eszmecserék, amelyeknek a Gaál Gábor Kör vitái során résztvevője volt. Felsőbányán tanított, majd az Előre tudósítója, később az Utunk kolozsvári szerkesztőségének munkatársa lett, 1990-től kezdve mint a Helikon szerkesztőségi titkára, majd főszerkesztő-helyettese tevékenykedett. Költői mestereit József Attilában és Kassák Lajosban találta meg. 1967- ben jelent meg Vadásztánc című első kötete, ezután Rendhagyó délután (1968), Ballada a fáradt asszonyokról (1970), Sétalovaglás (1976), Az elfelejtett hadsereg (1978), Amikor pipacsok voltatok (1982), A téli tábor (1984), A költő égő asztala (1986) és A fold körüli pálya (1988) címmel adta közre verseskönyveit, ezt a sort a Budapesten megjelent Janicsártemető (1983) című kötet zárta le. A poétikai megújulás és változatosság híve volt, az erdélyi költészet hagyományos nemzeti elkötelezettségét, nemzedéktársaihoz hasonlóan, a modern líra nyelvén fejezte ki. Cs. Gyimesi Éva szerint költői világképét a sorsvállalás morálja határozta meg: „ez a líra egy külső meghatározottságában vállalt, kényszerűségeivel elfogadott lét művészi leképezése, s e kényszerű sors állandó meghatározásának eszköze egyszersmind. Nemcsak személyes helyzetfelismerés és válasz feszül benne, hanem - mint minden igazi költő esetében - közösséghez szóló erkölcsi példázat is. Jelen esetben: a vállalás és a meghatározás egyetlen - minden körülmények között lehetséges - szabadságának példázata. S a körülményekre vonatkozó definíció itt egyúttal mindig az alany etikai öndefiníciója:
