Új Dunatáj, 2011 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2011 / 4. szám - Aradi Gábor: Adatok a szekszárdi várpincéről
Aradi Gábor • Adatok a szekszárdi várpincéről 63 A megyei közgyűlés azonban hajthatatlan volt. 1877. máj. 12-i határozatban megtagadta a miniszter kérését. Az alispán az ellenszegülés élét tompítandó kifejti, hogy a közgyűlés döntése nem jelenti a felsőbb hatóság döntésének felülvizsgálatát, illetve az önkormányzatiság hatáskörének túllépését, hanem csak, mint háztulajdonos védeni kívánja érdekeit egy másik féllel szemben. A védekezés mellett meg is vádolta a megyei közgyűlés első embere az uradalmat. Szerinte ellenfelénél „terjeszkedési vágy gyanítható”, mert folyamodványában „pinceházat” említett, ami azonban „a valóságban nem is létezik”. A megyei közgyűlés merev álláspontja és ellenkezése a felsőbb hatalommal, két okkal is magyarázható. Az egyik ok az uradalommal szembeni ellenszenv, hiszen még nem is olyan régen 1848 előtt Szekszárd mezőváros és több környékbeli község földesuraként és beleszólhatott a polgárok mindennapi életébe és dézsmát szedett tőlük. Abban az időben még Augusz Antal alispán is - kinek 34 holdas szőleje volt a város határában - köteles volt alávetni magát a szőlő egyházi tizedelésének és be kellett szállítania szőlejét az uradalom pincéjébe.6 A másik ok a megyei önkormányzat féltése lehetett. Feltételezésem szerint nem nyerte el a megyei közgyűlés tetszését a minisztérium verdiktje, mely egy egyszerű tollvonással vont el a megyétől egy értékes tulajdont. A két fél vitájának eldöntése ezek után a bíróság feladata lett. A felperes az uradalom, az alperes a vármegye lett. A küzdelem többfordulós volt, melyekben rendre a vármegyének adtak igazat. Csak a legfelsőbb fórum, a Kúria rendelte el azt a telekkönyvezési eljárást, melynek eredményeként az uradalom megkapta a pince tulajdonjogát. A hivatalos bejegyzés hatévi pereskedés után 1883-ban történt meg.7 A per lezárulta után megköttetett a már korábban jóváhagyott eladási szerződés az uradalom és a Jálics A. Ferenc és társa között. A cég hivatalos képviselője Leopold Károly szekszárdi borkereskedő volt. 1889. április 12-én a várpince átruháztatott a budapesti cég javára, az új tulajdonost beiktató hivatalos aktusról a vármegye Szekszárd nagyközséget is értesítette. A tulajdonjog elvesztése miatt azonban nem sokáig kellett „bánkódnia” a vármegyének. A budapesti borkereskedő cég meghatalmazott képviselője Leopold Károly 1890. 6 Dr. Szilágyi Mihály: Szekszárd a kései feudalizmus korában. In Szekszárd város történeti monográfiája 1.1989. kötet. 187. p. (SZILÁGYI 1989.) 7 Ekkor a korabeli telekkönyvben (1883. február 5.) a 605. számú sort megosztották. A vármegyeháza és a kert az 1231/a jelölést - területi nagyság 1231 kát. hold pince (nagysága 231 négyszögöl) és aköztér (18 négyszögöl) pedig az 1231/b jelölést kapta. A tulajdonosi jogok mindkét helyen az alapítványi uradalmat illette meg.
