Új Dunatáj, 2011 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2011 / 1-2. szám - Pomogáts Béla: Arcképek az erdélyi irodalomból
Pomogáts Béla • Arcképek az erdélyi irodalomból 23 akik odahaza szenvedtek és küzdöttek, csalódtak és reménykedte. A gyávaság dicsérete című költemény a megmaradás és a csendes helytállás taktikai követelményeivel vetett számot. „A bölcs trükköt én is bőrömön tanultam: / összeesni, még tiszta öntudattal, / a végső csapás előtt.” A Jelképek című vers ezzel szemben éppen arra mutatott rá, hogy az a magatartás, amelyet Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című könyve a „lehajló fű” híressé vált példázatával írt le, az idők változatával már aligha célravezető: „A hajló füvet is bizony levágják - / nem áll vissza a múlt, ha él se, / a puszta fölött ragyog majd egy jelkép, / és nincsen ember, aki értse.” Azok az üzenetek, amelyeket az otthon maradottaknak, így Sütő Andrásnak és Farkas Árpádnak küldött, és azok az emlékeztető versek, amelyeket Erdély nagy halottainak, például Jékely Zoltán, majd az öngyilkossá nyilvánított (minden bizonnyal meggyilkolt) brassói színész: Visky Árpád emlékének szentelt, arról beszéltek, hogy a megmaradásért folytatott küzdelem szinte reménytelen, ezért azok, akik eleget tesznek a helytállás erkölcsi parancsának, mind tragikus áldozatok. (Második félig nyílt levél) Szólottunk az imént arról, hogy a kötetlenségnek és a kötődésnek poétika-alakító szerepe van Csíki László világképében és költészetében, ennek a kettősségnek lehet példája a költő vonzódása Kassák Lajos, illetve József Attila költészetéhez. Az első vonzalomról a szabad formálás, a kötetlen versbeszéd, a minden szabályt és tradíciót elvető kísérletezés, a másodikról a formai művesség, a pontosan kidolgozott képek rendje, a hagyományos versszerűség újjáteremtése tanúskodik. Csíki László rapszodikusan burjánzó hosszabb versei, groteszk képalkotása, nyitott grammatikai szerkezetei a formák „oldásának”, tömör és zárt verskompozíciói, fájdalmasan „groteszk dalai” (mint amilyenek zz írás vagy a. Koszorú Hervay körül) ellenkezőleg, a formák „megkötésének” igényét mutatják. A két szándék és a kétféle - egymással is vitába szálló - poétika izgalmas, egyéni versvilágot hozott létre, jelezve Csíki költészetének eredendően drámai karakterét. A merész szabadság és a fegyelmező értelem nyomán születtek láttató és erőteljes metaforái is, érdemes idézni némelyiket. „Ez az a félelmetes pillanat / a készülődés a képzelgésre a villanásra / amikor a tükör lapja síkban meghasad / képe lemállik sistereg” {A káprázat előérzete), „Kimetszett nyelveként dobált városszerte / téged is véresen a régi lendület” {Második félig nyílt levél), „mellkasába temetve oszladozik az elhagyott szerető”, „Átkozódnom, rimánkodnom is kellene, / mellhúsomból tépni véres vitézkötéseket, / lenyúzott bőrömet lengetni zászló gyanánt” {Az énekes halott), „Ország a hóban: a sánta / történelem lábnyoma” {Nyomkeresö), „közben a szél meglengeti az alkonyi várost, / akár egy lepedőt.” {Az avokádókörte). Ezek a szemléletes, egyszersmind drámai erejű szóképek is tanúsítják, hogy a költő a történelmi és a személyes sors gyötrelmes „tényei” fölé mindig oda tudta varázsolni a költészet „káprázatait”.
