Új Dunatáj, 2011 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2011 / 3. szám - Bertha Zoltán: "Hogy fennmaradjon most és mindörökké" ( sors, identitás, megmaradás)
Bertha Zoltán írása 51 zik a huszadik század nagy Szózat- vagy Himnusz-variációjának is tekinthető Dsidazsoltárból, a Psalmus Hungaricusbó\ a kettős igazság (e sajátos „veritas duplex”), amelynek a feltétlen ellenállást és életmentést hirdető része (a poétikus és retorikus formából sem kiiktatható-kitagadható értelme) sem idegen egyáltalán a magyar sorsirodalomtól és sorsgondolkodástól, Zrínyitől („Fegyvert s vitézt éneklek”) Petőfiig („Fényesebb a láncnál a kard”), vagy Széchenyitől (aki arról elmélkedik, hogy olyan kevesen vagyunk, hogy még az apagyilkosnak is meg kellene kegyelmezni) Adyig (aki pedig Vallomás a patriotizmusról című cikkében nyilvánítja ki határozottan, hogy végső veszedelemkor a nemzet hibáit félretolná „egy kicsit feledni”, mert „egy fenyegetett fajtát” „bármi áron meg kell védeni”). De idézhetjük a jeles debreceni poéta, Kiss Tamás szíven ütő míves sorait is: „Látlak honom, te hontalan, / te gyermekednek mostoha, / ki jót adtál mindenkinek, csak a magyarnak nem, soha. / Kiért ám mégis élni kell, / irántad szívet szítani... / Adj fegyvert kezembe s mondd meg, / miként kell meghódítani” (.Kunsági elégia). Kétségbeesett zsoltáros jeremiádjában Dsida Jenő is az elpusztulás katasztrófájának elhárítása érdekében, az etikai megfontolások fölé emelkedő puszta létfolytonosság elsőbbsége mellett hirdeti problematikus, de a helyzetet tekintve meggyőző (és filológiailag tehát Széchenyitől eredő) érvét: „ha bűnös is, magyar / s ha tolvaj is, magyar / s ha gyilkos is, magyar, / itt nincsen alku, nincsen semmi ’de’.” - Mármost eldönthető-e az eldönthetetlen? Lehet-e ezek után tisztán racionális erkölcstani vagy lételméleti igazságot tenni? Maga a probléma azért keletkezett, mert egy nép sorsa problematikussá vált. így azután a probléma érzékelésével és hordozásával együtt kereshetjük a célravezető utakat lét és morál önértékeinek az egyeztetéséhez és együttes megtartásához. - Annyi bizonyos, hogy a lét- és értékelvű lelki forradalmiság vagy az arra való készenlét abban az értelemben is igazolható, ahogyan Ortega jellemzi és definiálja - tűrhetetlen szokások megváltoztatását célzó szellemi állapotként - a forradalmat, amelynek egyébként semmiféle szükségszerű köze nincs a véres erőszakhoz. A magyar forradalmak hagyományosan amúgy is mindig kényszerű önvédelemből, tovább már nem halogatható ellenállásból, szembeszegülésből, a végső kiszolgáltatottság megvilágosodásából - vagyis végső kilátástalanság-érzetből és elkeseredésből -, az elviselhetetlen gazságoknak megálljt parancsoló indulatból fakadtak. „Mert hogyan is kezdődtek a mi forradalmaink? Úgy, ahogy a remek színpadi művek: a sorstól kikényszerített cselekvés mindig igazolhatta magát a tűrhetetlen sorssal, s föladatot a szereplőknek az erkölcsi érzék adott, nem a történelmi” - mondja Csoóri Sándor is. A megmaradás záloga a helytállás; mindig és mindenütt. Általános érvényű, vagyis jelképes és egyetemes szellemiségében értendő Sütő András költői szépségű és igazságú tézise is mint Erdély „tizenegyedik parancsolata”: „itt maradni kell akkor is, hogyha nem