Új Dunatáj, 2011 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2011 / 3. szám - Bertha Zoltán: "Hogy fennmaradjon most és mindörökké" ( sors, identitás, megmaradás)
52 Új Dunatáj »2011. november lehet”. „Nem lehet így élni” - „csak így lehet élni”; „és élni kell” - hallhatjuk Kányádi Sándor abszurd drámájából (Kétszemélyes tragédia) a kétségbeesett kifakadásokat. A visszhangzó Makkai Sándor-i „nem lehet” és a Reményik Sándor-i „ahogy lehet”, „lehet, mert kell” létparadoxonaival is megbirkózó erkölcsi alaptörvény ez. Rejtélyes, lélek szerinti szülőföldi, nemzeti hűség ez: olyan nem-racionális sorsparadoxon, amely egy egyszerű „A nem egyenlő B-vel” formállogika, általában a nyugati típusú gondolkodásmód számára nehezen felfogható és értelmezhető. Vagy lehet maradni, vagy nem. Hogyan lehetséges ez a logikán túli, a talán a kantiánus „kell és van” közötti különbségtételt is felülhaladó transzcendentális imperatívusz? Mi ez a látszólag illogikus, megfejthetetlen paradoxon vagy apória? Milyen különös magyar titok és misztérium ez? Szabó Pál már történelmi regényének címében is kiemeli: Ahogy lehet - miután Arany János balladisztikus históriás-krónikás énekében (Török Bálint) is megszólalt ez az önbiztató ige; és Wass Albert lírai hevületű sorsregényében (.Adjátok vissza a hegyeimet!) is ez áll (nyilván a reményiki szállóige variációjaként): „hogy valahogyan megmaradjon a család, a magyar élet, a magyar gyermek és a magyar jövendő. Ahogy lehet. Érted, fiam? Ahogy majd lehet...” A kisebbségi élet ajándékairól értekező László Dezső szerint van „egy emberfajta, amelyiknek millió és millió egyedét valami megfoghatatlan hatalom arra kényszeríti, hogy akkor is magyarnak vallja magát, ha abból kára származik.” Csoóri Sándor megállapításában szintén: „magyar az, aki az érdekei ellen is magyar akar maradni! A kérdés tehát nem faji, ahogyan sokan értelmezni szokták és szeretik, hanem filozófiai és erkölcsi.” Hol van ez a nemzet, az ilyen nemzet? - kérdezik gúnyosan Németh László v4picMz'-drámájában, s a válasz is elhangzik: „a csillagokban”. S valóban. Ha már máshol nem is: ott mindenképp. Mert minden relatívum abszolútumhoz, minden lokalitás globalitáshoz kötődik szükségszerűen. A nemzet és a mindenség finom összefüggései semelyik kiiktatásával nem szakíthatok szét; ahogy a klasszikus ír költő, W. B. Yeats kinyilvánította: „az univerzum felé csak kesztyűs kézzel nyúlhatunk ki, s ez a kesztyű a nemzetünk” („One can only reach out to the universe with a gloved hand - that glove is one’s nation”). A jelenkori posztkoloniális kritikai gondolkodás tézisszerűen kapcsolja össze a szétválaszthatatlan dimenziókat. A nemzeti tudat és a nemzeti önazonosság metafizikája a teljes közösségi önmegvalósítást követeli („the metaphysics of nationalism speak of the entry into full self-realization of a unitary subject known as the people”) - mondja Terry Eagleton. Az értelmiségiek, a művészek hitelesen képviselhetik és tanúsíthatják a nemzeti közösség szenvedéseit, s ezzel a történelmi emlékezet ébrentartásának, a kollektív létezés megerősítésének, az egyetemes esztétikai értékek és távlatok megteremtésének a feladatát tölthetik be („for the intellectual the task, I believe, is explicitly to universalize the crisis, to give greater human scope to what a particular race or nation
