Új Dunatáj, 2010 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 1. szám - Kisistók Judit: "Yorick Pehotnij fogadott fivérek"
Szárnypróbák Baka Istvánról • Kisistók Judit 87 mű vers szintén hasonló tendenciát mutat, ugyanis a görög mitológia alakjai bukkannak fel egy jelenkori metrómegállóban. Ez a metró azonban Möbius-szalagon halad, végtelenítve, hogy aztán a felszínre törve megolvassza a fagyott világot, esélyt adva így az életre. Fontos szempont, hogy ez a metró a pokol metaforájaként értelmezhető, mely aztán a szerelvény által a felszínre tör és eluralkodik a világon - újabb apokaliptikus kilátás. A füzet záróverse, A Nagyszínházban is ezt élezi ki, mely költemény hasonló a Hideg teremben hölgyek és urak címűhöz. A vég itt is a kultúra színterén jön el, a végkifejlet, a nagy finálé, mikor „magába mint verembe hull a nép”. A különbség abban áll, hogy a nép itt maga felelős a pusztulásáért, nincsenek fenyegető bolsevikok, ellenben a saját vermükbe zuhannak az emberek, melyet ők teremtettek maguknak. Szőke Katalin szerint itt egy kisebb egység, az orosz kisvilág bontakozik ki, ám véleményem szerint ezen túl az első füzetnél még univerzálisabb képet fest műveiben Baka. Olyan dolgokról beszél itt Pehotnij, melyek általános érvényűek - az időben való tévelygés vagy akár a világvége. Nem csak egy meghatározott csoport tartózkodik a zongora bűvkörében vagy a Nagyszínházban, hanem rajtuk keresztül az egész emberiség is ott van, hogy rohanjon saját vége felé. A Harmadik füzet 1993-ban keletkezett. Nyitó verse, a Szentpéterváron újra visszautal az első füzetre, mintegy visszakapcsolódik hozzá, melyet Raszkolnyikov és Hodaszevics említése is erősít. A vers egy gondolatfolyam, egy emlék, mely a lírai énnek visszarémlett valamilyen régi időpillanatból, mely szintén a körforgást erősíti. Szőke Katalin értelmezése szerint ez a füzet a széthullást formálja meg, melyet a Ha minden széthull és a Testamentum versek támaszthatnak alá, és a Szentpéterváron újra című költeménnyel együtt cáfolhatnak is egy időben. Pehotnij világa bár bizonyos szempontból széthull, mégis összetartó erőt képvisel, hisz az egyént nem engedi megőrülni, nem engedi kilépni a szervezett rendszerből. Baka itt megteremti utolsó, nyelvi labirintusát is, mely már a versformában, az egyik sor megtörésében is érvényesül, mint a nyelvi tanácstalanság, a nyelvvel való bánás bizonytalansága. Ezt támasztja alá az utolsó előtti sor is: „litvánul vagy lettül szitkozódva”. A nyelv Pehotnijnál érdekes jelenség, hiszen ahogy Schein Gábor is rávilágít tanulmányában12, az a tény, hogy eredet nélküli fordításokról van szó, paradox helyzetbe taszítja a nyelvet, annál is inkább, mivel ezeket a verseket Jurij Pavlovics Guszev oroszra fordította, még inkább kicsavarva ezzel a „ki fordít kit”-kérdését. Mivel először, tehát hamarabb az orosz költeménynek kellene léteznie, így ez az idővel való játék egy szegmenseként értelmezhető a nyelvi játékon belül. A Testamentum, Pehotnij végrendelete és egyértelműen a végességről szól, az élet múlandóságának megfogalmazásáról és 12 Schein Gábor: Eredet nélküli fordítás műve. Baka István Sztyepan Pehotnij-ciklusáról. = Jelenkor, 2006. 4. sz. 376. p. (www.baka.hu, utolsó letöltés: 2009. szept. 31.19.35)
