Új Dunatáj, 2010 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 1. szám - Szabó Judit Tünde: Yorick és Pehotnij Baka István két alteregójának jellemzése,összehasonlítása
70 Űj Dunatáj • 2010. MÁRCIUS amit soha nem is szabadna kimondani. Ezen kívül pedig mindketten a művészsors egyedi megjelenítői és a világszemléletük is igazán hasonló: alvilági, sötét képeket festenek elénk, a különbség csupán az artikulációban mutatkozik meg. Fontos háttér információ még az is, hogy egyetemi évei alatt Baka István leningrádi ösztöndíjat kapott, és valójában élt Oroszországban. Jól ismeri tehát az ottani kultúrát, az orosz helyszíneket, a városok és az emberek hangulatát, mindenről teljesen reális képet kapott, így alkothatott igazán hiteles „orosz költőként” Pehotnijon keresztül. Fiatalkori oroszországi tartózkodása idején rengeteg orosz művésszel, költővel ismerkedett meg, valamint munkásságukban is elmélyedt. Mélyen megértette őket és igazán nagy hatással voltak rá, a korábban említett Helsingőr című verset is például Viktor Szosznora műveinek befolyásának hatására írta meg. Az orosz irodalom még nagyobb hatást tett rá, mikor elkezdett orosz verseket fordítani, így alakult ki a szoros kapcsolódás ehhez a kultúrához, ehhez a látásmódhoz és világszemlélethez és így tudta saját verseiben aztán hitelesen felhasználni ezeket. Mindazonáltal egyáltalán nem egyszerű feladat egy mai fiatalnak megértenie a Pehotnij-ciklust - akár részben is -, hiszen bár érezhetőek az erős politikai utalások, melyek akár magyarországi viszonylatban is teljesen helytállóak és értelmezhetőek, nem kapcsolódik hozzá egy közösen átélt, erőteljes és meghatározó tapasztalat és élményvilág, ami alapfeltétele lenne a versek kibontása közben a mélyebb szintű megértésnek és az alapgondolatok és események megvilágításának. Nem hozzáférhetőek számunkra azok az emlékek, melyek segítenének átérezni annak a bizonyos kornak a hangulatát, melynek emblematikus fontosságú versei a Sztyepan Pehotnij-versek. Az apokaliptikus, századvégi érzület viszont egyértelműen kivehető a ciklus minden verséből. Maga a testamentum cím is több összetevőből áll össze: egyrészt, ha testamentumról van szó, eszünkbe jut Francois Villon, aki Testamentum című művében a halál küszöbén tekint vissza az életére. Elismeri benne bűneit, megbánja őket és felismer olyan általános érvényű igazságokat, mint hogy a halál mindenkire egyenlően érvényes és létező fenyegetést jelent, és egyszer mindenkivel megtörténik az a képtelenség, hogy véget ér az élete. Bár közhelyesnek tűnik ez a gondolat, valójában az életünk legnehezebb feladata a halál: megbirkózni azzal a tudattal, hogy létezik, és hogy minket sem tekint kivételnek. A Testamentum zárásaként Villon végrendelkezik is, elosztja javait, mindenki azt kapja, ami jár neki tőle. Úgy gondolom, Bakától sem áll távol ez az összehasonlítás, hiszen Pehotnij testamentumában is gyakori kép a halál, és az egész ciklus alvilági leheletet áraszt magából. Ha még messzebbre szeretnénk visszanyúlni, mindenképp megemlíteném az apokrif testamentumokat is kapcsolódási pontként a borúlátó, sötét jövőkép miatt, ami szintén átitatja a műveket.
