Új Dunatáj, 2010 (15. évfolyam, 1-4. szám)

2010 / 1. szám - Magyar Vivien: Baka István összetett istenképe

58

Új Dunatáj • 2010. március

Hogy halála után mi történik a leikével, Istené vagy az ördögé lesz, annak nincs különösebb jelentősége Baka költészetében. Azonban annak ellenére, hogy a költőt nem foglalkoztatja döntően csatáik kimenetele, Isten és Sátán könyörtelen harcot vívnak egymás ellen, hogy megszerezhessék a lelkét. Baka ezt a harcot több versében szerencsejáték formájában mutatja be: a jó és a rossz, a költő szemével a rossz és a másik rossz, véletlenszerű hazárdjátékok folyamán kívánnak dönteni a sorsáról. „Dominó ez az éj, e csillag-pöttyös fekete csontlapok” - Isten „asztalán” sorba rakja őket a REKViEM-TÖREDÉKben. „ Eső kopog az ablakon, minthogyha fakupában kockát rázna unatkozó börtönőröm, a Sátán.” (Sátán és Isten foglya): az ördög van soron, ő is kihasználja lépését a játékban, „...és kártya csattog, mint angyalszárnyak” (Háborús téli éjszaka). A KÖRVADÁszATban eredménye is lesz a szórakoztató elfoglaltságnak, amelynek az emberi élet a tétje: „Nyírfa s tükörképe a tóban: kártyalap. Isten és Sátán kártyáznak az őszi táj asztalán - Isten veszít s fizet lerogyó szarvast, felbukó nyulat.” A játéknak azonban nincs vége addig, amíg befolyásolhatják az ember életét, hiába nyer meg egyikük egy-egy fordulót, hiába diadalmaskodik az ember lelkében egy-egy döntés alkalmával Sátán vagy Isten. Ráadásul, eljöhet az a pillanat, amelyről már szó volt a háború kapcsán: amikor az ember veszi át az irányítást. A háború olyan mértékben felborítja a világ rendjét, hogy még a Menny és a Pokol ura is szünetet tart játékában: „Sakktábla-padlón asztal és a székek - Bevégezetlen játszma figurái; Ma már az Úr és Lucifer se játszik, - Feldöntöttek világosat, sötétet. S akárha sakkban, bástyáim között Toporgok én, király” (Tél Alsósztregován). A világirodalom több korszakában találkozhatunk példákkal Isten és Sátán közös játékaira, fogadásaira (Ószövetség: Jób könyve, Goethe: Faust, Madách: Az ember tragédiája).

A költő mindig inkább az Isten és Sátán közötti hasonlóságokat hangsúlyozza, mintsem a különbségeket. A Circumdederunt szerint a földön az általuk teremtett „szemét”, összecsapásaik áldozatai vesznek minket körül: „e világ-pincében ahol körülkerítnek Isten-szemét és Sátán-limlomok”. Játékukat mintegy kívülállóként nézzük végig, akár egy színpadon játszódna le előttünk a saját sorsunk: „... előttünk csak Isten és a Sátán megunt bohóctréfái zajlanak”{CiRC\JS Maximus).

A két uralkodó gyakran egyként jelenik meg a versekben, nem válnak szét két szigorúan ellentétes pólussá, de mindketten a lírai alany ellen fordulnak. A József Attila emlékének írt, Isten fűszála című versben a Mindenható egyenesen a Sátán képébe bújik, és önkényesen széttapos mindent, ami az útjába kerül: „... most látom már: félhold-szarvat hord az Isten, s patanyomában összegyűlt esővíz a tenger, kérődzése ritmusára váltakozik a nappal és az éj, s mint vakondtúrásra, lép egy-egy világra.” Saját magát nevezi Isten fűszálának, tehetetlen az ellen, hogy az óriási rémes