Új Dunatáj, 2010 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 1. szám - Sipőczné Miglierini Guiditta: A metarealitás és a hipervalóság Dovlatov Puskinland című kisregényében
26 Üj Dunatáj • 2010. MÁRCIUS Amennyiben párhuzamot vonunk Dovlatov és Puskin, valamint Gogol prózája között, feltétlenül rá kell mutatni arra, hogy a felsorolt írók esetében a realitás tényei között meghúzódó fikcionalitás vált elsődlegessé, a művészet igazsága magasabb rendű számukra, mint a valóság igazsága. Ez akkor is így van, ha Dovlatovot a két nagy íróelődtől feltétlenül elválasztja korának posztmodern textuális világa. Dovlatov a puskini és gogoli gondolatrendszerbe tartozó életfelfogást esztétikai értelemben átírja, a művészetet egy intellektuális magatartás jegyében közelíti a valósághoz. Mégsem szakad meg a hagyomány, puskini értelemben újakkal töltődik, a diktatúra értelmiségének kirekesztett, elnyomott, megmosolyogtató, szánalmas, ugyanakkor nagyon is életszagú figurájával. Borisz Rohlin állapítja meg, hogy „a reáliák variatív kezelésével mintegy a széles közönség igényeit kielégítve nevettet, s létrehoz egy, a hagyományos irodalmiságtól eltérő, sajátos tömegkultúrát, vagy még inkább annak imitációját: olyan tömegkultúrának látszó „magas kultúrát”, amelyben az elbeszélt, populárisnak látszó mű reflektál önnön popularitására. Itt nem a reáliák a fontosak, hanem a reáliák nyelvi megformáltsága.”6 Ilyen értelemben tehát semmiképpen nem csorbul a Puskinnál megismert prózaalkotói magatartás, sőt, újabb és mélyebb tartalommal töltődik fel. A történelem viharaitól megtépett dovlatovi narratíva más lesz a puskini reáliáknál - szövegvilág, ontológia szemantika, betűkészlet és hangállomány tekintetében is -, mégis van bennük közös, ez pedig az önmagát generáló szöveg hagyománya, amely meghatározta Puskin, Gogol, Csehov és Tolsztoj textualitását is. Bár Alihanov, a főhős és Puskin életrajza kísértetiesen hasonlít egymáshoz, mégsem hisszük, hogy a Puskinland egyszerű paródia. A kisregény a posztmodern irodalmi mértékkel mérve groteszk, gyilkos szatíra, de a céltábla nem a nagy íróelőd, hanem a felemás szovjet/orosz diktatúra, ahol a nagy írók életművét önkényesen, „finomított köpönyegként” használta fel a pártállami önkény. 2. „Feleségemnek, akinek igaza volt”7 - ezzel az ajánlással indítja útjára Dovlatov a kisregényt. Az ajánlást értelmezhetjük a lezáratlan szüzsé paradoxonjaként, hiszen az értelmét akkor tudjuk megfejteni, ha elolvassuk a kisregényt. Alihanov, aki a puskini skanzen idegenvezetőjének szerepében tetszelegve szépírói ambíciókat dédelget, nem tudja rászánni magát az emigrálásra. Tánya, a felesége viszont menni akar, és az ajánlással Tánya igazsága vetítődik rá az alihanovi kétség-6 Goretity József: Töredékesség és teljességigény. Oj Palatínus Könyvesház Kft., Bp. 2005. p. 236. 7 Szergej Dovlatov: Puskinland. Európa K., Bp. 2001. p. 7.
