Új Dunatáj, 2010 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 1. szám - Sipőczné Miglierini Guiditta: A metarealitás és a hipervalóság Dovlatov Puskinland című kisregényében
24 Új Dunatáj • 2010. március gyakran teljes imitációja jelenik meg a kisregényben. A tiszta, mesterkéletlen közérthetőség azonban csak első olvasatra egyértelmű, nagyon is tudatosan és klasszikus értelemben gondosan megírt szó- és mondattöredékek szövik át a dovlatovi narrációt, aminek különös jelentőséget az ad (orosz eredetiben szövegeinek írástechnikai újítása), hogy minden, általa használt szó más betűvel kezdődik a mondataiban. A dovlatovi kisregény, a Puskinland, a szerző 1983-ban, Amerikában befejezett műve. Eredeti címe Zapovednyik, ami emlékhelyet jelent. Alexander Genisz orosz esztéta a kisregényről a következő, már híressé vált megállapítást tette: „Dovlatov a Zapovednyikeí az orosz Disney-landként mutatja be”1. Ez a megállapítás pejoratív értelmezést sugall, még akkor is, ha Genisz nem annak szánta. Ugyanakkor a magyar fordítás, a Puskinland, kénytelen a Puskin előtaggal, összetett szóként fordítani a land (terület) táj kifejezést, ugyanis a Zapovednyik/emlékhely orosz szó (bár nincs összetett szóként benne) magába foglalja a Puskin nevet, több komponensű jelentéstartalmával allegorikus kulcselem lesz- az emlékhely/land mindkét jelentését elfogadhatóvá teszi. Azaz, a Puskin-emlékhely kifejezés joviális, a Puskinland invenciózus olvasat, összekapcsolásuk arra a kérdéskörre világít, amit Paul Ricoeur: A narratív azonosság című tanulmányában is megfogalmaz: „a konfiguráció előnyben részesül a struktúrával szemben, ugyanakkor a konfiguráció és a regényhős (szereplő) fogalmainak rokonsága lehetővé teszi a kisregény szereplőjének egy őmagaság-alakzatnak a vizsgálatát”1 2 3. Felmerül a Puskinland vizsgálatakor, hogy a kisregény mennyire önéletrajz, vagy egyszerűen önéletírás, esetleg értelmezhetjük a Puskin-emlékhely (Egy Nagy Ember Emlékhelye) kifigurázásaként. Ebben a retorikai értelemben a szovjet/orosz korszak önmagát dicsőítő, önmagának dicsőséget vindikáló bírálataként. A kisregény elemzése kapcsán elmondható, hogy a Dovlatov-művek narrációja első személyű, a Puskin-emlékhely nagyszerűségének elbizonytalanításával és variatív bemutatásával a kisregény beemeli Puskin reáliák fölé magasodó alakját a mindennapok történéseibe, amely így egyszerre lesz kötelező és elutasított, a hatalom által a giccsességig támogatott és a csehovi narráció szerinti „tokbabújt ember”. Dovlatov narratológiájában a történet felel az emberért, a hős, Borisz Alihanov narratív azonossága a kisregényben megjelenő szüzsé ütköző egyezésének felel meg. Dovlatov imitativ módon el akarja hitetni velünk a lecsupaszított objektív tárgyilagosságot, a szövegeiben látszólag kiiktatja az intellektualizmust, ugyanakkor „rejtett remizisztenciákkal”2. tűzdeli tele a PuskinlandoL Gondos írástechnikával pedig azt 1 Kalavszky Zsófia: Én, Borisz Alihanov, született A. Puskin. A regény és a trópusok. Argumentum K., Bp., 2007. p. 345. 2 Paul Ricoeur: A narratív azonosság, Narratívak 5. Kijárat K., Bp. 2001. p. 18. 3 Az orosz irodalom története 1941-től napjainkig. Nemzeti Tk., Bp. 2002. p. 257.
