Új Dunatáj, 2010 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 4. szám - Tverdota György: Babits és Illyés kapcsolata
Tverdota György BABITS ÉS ILLYÉS KAPCSOLATA Az anyag, amely e tárgyban mintegy magától elénk ömlik, pazarul bőséges. Olyannyira, hogy ha nem vigyázunk, könnyen eltérítheti figyelmünket az érdemi kérdésektől, amelyek a két ember, a két költő kapcsolatát kiemelik a pusztán személyes relációk köréből. Célszerű ezért már a kezdet kezdetén belépnünk eme érdemi kérdések körébe. Barátságuk, szövetségük első pillantásra majdnem érthetetlen. Babits a Nyugat első nemzedékének vezéralakja, egy adott nézőpontból a folyóirat esztéta szárnyának képviselője, elefántcsonttoronyba zárkózó, a fart pour l’art-t hirdető, a dekadens életérzést megszólaltató, a világból a könyvtár magányába visszahúzódó életidegen költő, más aspektusból szemlélve a modern tárgyias költészet kezdeményezője, a tudatlíra kialakítója, mély bölcseleti belátások birtokában alkotó lírikus. Van, aki ma is azt veti a szemére, hogy pályája második szakaszában sem volt képes megszabadulni a szecessziós nyelvezet és alkotásmód nyűgeitől. Mások konzervativizmussal vádolják, s akad, aki kultúrkatolicizmusát veti a szemére. Még a vétkek is egészen mások, amelyeket Illyésnek írtak a számlájára. Kommunista kapcsolatai miatt kellett menekülnie Magyarországról. A bécsi Ma és Kassák szövetségese lett, avantgárd költőként indult. Párizsban a felforgató szürrealistákkal barátkozott. Hazatérése után pedig, elkövetve „az írástudók árulását”, a politikailag elkötelezett irodalom egyik emblematikus alakjává vált. Némileg leegyszerűsítve: a népi líra egyik vezérképviselője, a népi mozgalom egyik irányítója lett. Ilyen előfeltételek mellett, madártávlatból nézve, Babits és Illyés egymásra találása kész csodának tűnik. A húszas évek végéig Babitsnak tudomása sem volt az ifjú titánról. Miért is tartotta volna számon régi ellenfele, Kassák egyik újabb követőjét? A művészetben és politikában radikális hangon megszólaló költő szemében pedig a Nyugat belső munkatársa sokáig nem nyújthatott vonzó példát. 1928-ban azonban megtört a jég. A Nyugat közölte a verseit, Nehéz fold kötete a Nyugat kiadásaként látott napvilágot, Babits verseiről írott recenziója a Nyugat 1928. december 1-ji számában látott napvilágot. Ekkor üzente meg Babits, hogy szeretne vele megismerkedni. A dolog pikantériája, hogy József Attila, mint Babitsékhoz bejáratos, kalauzolta el barátját a Baumgarten Alapítvány főkurátorának lakására. A kapcsolat innentől számít, s a harmincas évek bő egy évtizedét foglalja magába. Míg József Attila nem sokkal ezután pamfletét in Az Istenek halnak, az ember él kötet szerzőjéről, és egy életre elszakadt egykori mesterétől, addig Illyés lelkes méltatása a (részben más verseket tartalmazó) gyűjtemény azonos című ciklusáról megalapozta az idősebb és a fiatalabb költő egyre szorosabbá váló barátságát és szövetségét: „egész költői oeuvre-jében a legutolsó ciklust, az Istenek halnak, az ember él verseit szeretem legjobban”.
