Új Dunatáj, 2010 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 4. szám - Tverdota György: Babits és Illyés kapcsolata
52 Új Dunatáj »2010. december Kettejük kézfogása nem volt kevésbé történelmi, mint az Édes Anna elején Ficsor, a házmester és Vizy Kornél, a háziúr kezelése a Kommün bukása és a keresztény kurzus születése pillanatában. A polgári radikális múltú, európai tájékozódású Nyugat nem sokkal később kinevezett szerkesztője üdvözölte a polgári civilizáción kívül rekedt parasztság törekvéseit képviselő, hamarosan útjára induló népi mozgalom vezéralakját. A vezérszerep mindkettőjüket kötelezte. Babits, a kultúra védelmezője az új barbársággal szemben úgy érezte, nem engedhet a huszonegyből, amikor paraszti tehetségek teljesítményeit teszi mérlegre: „Nem vagyok hajlandó más mértéket alkalmazni a paraszti s mást az úri származású költőre... A kritika nem vehet tekintetbe enyhítő körülményeket: csak az eredményt nézheti”. Ez a hajthatatlanság nem sok jót ígért. Illyés Kosztolányi ugyanilyen intranzigensen kemény kritikájával szemben vette védelmébe a népi költőket egy személyesen neki adresszált Vojtina-levél olvastán. A népi költészet poétikáját: a rímelés tompaságát, a prozódia zökkenéseit, a zárt forma lazítását, a népi tematikát korszerűbbnek ítélte, mint a Nyugat nagy generációjának a Parnasse-on nevelkedett, impresszionista, szimbolista elveket valló, a művészet öncélúságát hirdető „melegházi” költészetét. Illyés tehát igencsak találva érezhette volna magát Babits Sértő Kálmánról és a paraszti tehetségnek vélt Radnótiról írt kritikája miatt, Babits pedig okkal vehette volna magára a generációja és ifjúkori barátja kultúrájának idejétmúlt voltáról tett csípős megjegyzéseket. De mindketten úgy céloztak, hogy egymáson véletlenül se ejtsenek sebet, s egyik sem érezte sérelmesnek a másik riposztját. Babits nagyon is ügyelt arra, hogy megalkuvás nélküli kritikájának hatálya alól mégis kivegye kedvencét: „szörnyűnek találom ezt az etnopornográfikus költészetet, mely körülbelül olyan viszonyban van például az Illyés Gyuláéval, mint Lisznyai volt Arany Jánossal”. Illyés pedig eléggé bennfentes volt ahhoz, hogy tudja: Kosztolányi védelme immár nem szívügye Babitsnak, s a barátot célba vevő bírálat nem fogja sérteni pártfogója érzékenységét. A taktikai manőverek azonban csak akkor hatékonyak, ha a partnereket konvergens erők egymás karjába hajtják. Akkor történhet meg, hogy a feleknek vezéri szerepükből nem kell kibillenniük, mégis egyetértésre tudnak jutni. Babits és Illyés tartós barátságát ez a törvény alapozta meg. Illyés irigylésre méltó érzékkel ismerte föl Babits és a Nyugat iránymódosítását a húszas-harmincas évek fordulóján. Az Osvát halála után a folyóirat irányítását kézbevevő két társszerkesztő, Babits és Móricz levette Ignotus nevét a címlapról, s ezzel szimbolikusan a Nyugat század eleji, polgári radikális hagyománytól való eltávolodás szándékát nyilvánították ki. Meghirdették a nemzeti koncentráció programját, azaz az egyetemes nemzeti irodalom orgánumává kívánták szélesíteni lapjukat. Ha úgy tetszik: modernség és magyarság szintézisének megvalósítását tűzték ki célul. Ez a modernség azonban már nem az a modernség volt. Arculata a harmincas évek elejére, az
