Új Dunatáj, 2010 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 4. szám - Gintli Tibor: A Babits-líra viszonya a modernséghez
Gintli Tibor A BABITS-LÍRA VISZONYA A MODERNSÉGHEZ Talán nem tűnök ünneprontónak, ha egy ilyen jeles alkalommal azzal a megállapítással indítom mondandómat, hogy az utóbbi másfél-két évtized során a szélesebb értelemben vett irodalmi köztudatban a Babits-líra jelentős leértékelődésének voltunk szemtanúi, s ezen a tényen az sem változtat, hogy a Babits-kutatás ebben az időszakban is jelentős eredményekkel gazdagította a szerző recepcióját. A hazai irodalomtudományban mindinkább fölerősödtek azok a hangok, amelyek meglehetősen határozottan vonták kétségbe e költészet esztétikai teljesítményét, sőt olykor irodalomtörténeti jelentőségét is. Gyakran olvashattunk olyan tanulmányokat, melyek Babits esztétikai konzervativizmusát, elméleti előfeltevéseinek tarthatatlan voltát taglalták. Ha életművét összevetették kortársaiéval, különösen Kosztolányiéval, szerzőnk rendre igencsak rosszul járt, mintegy negatív ellenpéldaként szerepelt nem egy szakmunkában, melyek olykor akár a filológiai hűség föláldozása árán is igyekeztek saját - számomra egyoldalúnak tetsző - nézőpontjukat elfogadtatni. Ezzel mintegy folytatták azt az irodalomtörténeti hagyományt, amelynek egyik kedvtelve űzött foglalatossága jelentős szerzőink életművének egymással szemben történő kijátszása volt. Találkoztunk olyan értelmezéssel is, amely olyan jelentős Babits-verset igyekezett rajtakapni a bölcseleti következetlenségen, mint A lírikus epilógja. Ennek az igyekezetnek a kétséges volta persze nem az újraértelmezés szándékában rejlik, hanem abban a téves előfeltevésben, amely egy bölcseleti érdeklődésű irodalmi alkotás esztétikai értékét elsősorban a filozófia gondolatmenetének ellentmondásmentes voltán méri. Az irodalomtörténetben lejátszódott folyamatok lassan leszűrődtek a közoktatásba, így merült fel az az igény, hogy Babits kerüljön ki azon szerzők csoportjából, akiket az érettségi követelményrendszer az Életművek csoportba sorol, ami annyit tesz, hogy nem csupán néhány művének ismeretét, hanem valamilyen áttekintő kép alkotását is elvárják írásművészetével kapcsolatban. Az irodalmi kánonok átrendeződése természetes folyamat, s így az sem kárhoztatható, ha a szakma vagy az olvasóközönség egy részének érdeklődése időről időre mindig más szerzők felé fordul. Babits költészete kapcsán sem ezt a jelenséget nehezményezem, hanem azt, hogy lírai életművének leértékelése jelentős mértékben tendenciózus, egyoldalú és leegyszerűsítő volt. Az alábbiakban arról szeretnék beszélni, hogy milyen érvek szólnak Babits költészettörténeti jelentősége mellett, s miért érdemes továbbra is líráját a modernség legjelentősebb hazai teljesítményei között számon tartanunk. A Babits esztétikai elveit és művészi teljesítményeit nyíltan vagy burkoltan kétségbevonó álláspont mögött a magam részéről elsősorban az avíttnak tételezett hagyománytu
