Új Dunatáj, 2009 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 1. szám - Heilmann József: Babits Mihály hazafogalmának főbb ismérvei a Hazám! című verse alapján
60 Üj Dunatáj • 2009. március főnévi jelző használata a tenger akácfa szerkezetben olyan bravúros megoldások, melyek meggyőzően bizonyítják Babits mesterségbeli tudását és felkészültségét. A költő tehát a kisváros látképét úgy festi meg, hogy felidézi a tenger képzetét, és a zöldes tengerbe szigetként láttatja bele a lombok között előbukkanó házakat, háztetőket. Ebben a mediterrán hangulatú szekszárdi tájképben egyetlen helyre, a számára oly kedves szőlőskertre és a tömzsi présházra fókuszál rá a panorámát festő költő, hogy a látókör pillanatnyi szűkítése után innen ismét tágítsa azt a szertenéztem igei állítmány használatával, mely egyúttal a szemlélődés képzetét is felkelti az olvasóban - jelezve, hogy a szülőföld ihletadó hely, költői világok teremtésének szent helye. A szakasz utolsó része is bővelkedik képi, stilisztikai eszközökben: a tejszín napsütés szinesztéziás jelzős szerkezet, továbbá két hasonlat, melyeknek hasonlított elemében a város földrajzi, településszerkezeti sajátosságait találóan szemléltető két megszemélyesítést fedezhetünk fel {az utca híven / nyúlt alattam, mint a futószőnyeg / és a dombsor hullámzott, mint szívem), valamint a záró sorbeli alliteráció (halkan hullva égig) rejtett paradoxonja árulkodik arról az érzelmi gazdagságról, meghittségről, mely a szülőföldet megidéző költő lelkéből-szívéből árad. A költemény harmadik szakaszában tovább tágul a költői perspektíva. A dunántúli dombvidékről átsiklik az Alföldre, majd a rónán túlra, oda, „hol állnak a bolond sorompók”. Az 1925-ben írott versben még friss élményként sajdul fel a trianoni tragédia fájdalma. Egyértelmű utalás történik a trianoni békediktátum által elszakított országrészekre, melyeket immár mesterséges határok választanak le a nemzet testéről. A trianoni sokk hatására Babits a haza kapcsán először természetesen a mappa szerinti, tehát megcsonkított országról beszél, ugyanakkor kifejezi azt a vágyát is, hogy az erőszakkal elszakított országrészek a nemzet részei kell hogy maradjanak, és azok is maradnak, mert a haza több, mint puszta rög: és akármit ír a kard a rögre, lankád mellől el ne bocsásd bérced: ha hazád volt, az marad örökre; senkisem bíró, csak ahogy érzed! Az 1990 előtti szövegkiadásokban ez a versszak cenzúrázottan jelenhetett csak meg, az utolsó öt sor elhagyásával. A szocializmus érájában ezen és hasonló megállapítások miatt irredentizmussal is vádolt költő felfogásában a haza nemcsak - és elsősorban nem - a földet, a területet jelenti, hanem azt a lelki-kulturális közösséget, mely a területi integritás fellett áll. Ugyanis a lélek, amit egyszer hazájának érzett, azt mindig annak fogja érezni.
