Új Dunatáj, 2009 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 1. szám - Heilmann József: Babits Mihály hazafogalmának főbb ismérvei a Hazám! című verse alapján
58 Új Dunatáj • 2009. március lásaként az első versszak élén álló intonáló, a költemény érzelmi-hangulati alapját megadó sor (Repülj, lelkem, keresd meg hazámat!) kétszeresen is ismétlődik: egyszer refrénszerűen némi módosítással minden strófa elején invokációként, ugyanakkor a versszakokon belül is mindig visszatér - vagy változatlanul vagy némi variációval az ötödik sorban, hogy nyomatékosítsa Babits hazaélményének belső, lelki mélységét. A hét strófa közül csak az ötödik és a hetedik olyan, tehát mindösszesen kettő, amelyekben a versszakon belüli ismétlődés az ötödik sorban a leginkább eltér az adott versszak kezdősorától, de ezekben is a sorvégi helyzetű tárgyesetben álló birtokosán személyjelezett főnév (hazámat) nemcsak a rím, hanem a téma kulcsszavaként is kiemelt szerepet kap. A műnek ciklikus jelleget adó ismétlődés koncentrikus körök mentén halad, tágítva a költői szemlélődés horizontját, mely a szülőháztól az egész országon, majd Európán át a világegyetembe visz. Ez a versszakonként egyre táguló perspektívát adó kompozíciós elv, melyet a strófák alcímei is kiemelnek (A ház; A város; Az ország, mappa szerint; Az igazi ország; Európa; A glóbus) - hagyományos terminussal élve - a költemény mondanivalójának lényegi hordozóelemévé válik, hisz már az alcímek is szemléletesen tárják elénk a költő hazafelfogásának bővülő tartalmi elemeit és jelentésrétegeit. A hetedik versszakban, az egyre táguló gondolatívet lezáró Epilotfoan a szerkesztési elv fordítottan érvényesül: az űr - a globus - Európa - az ország - a város - szűkülő perspektívája visszavezet a kiindulóponthoz: a kis házhoz, mely e kompozíciós rendben a babitsi hazafelfogás alfájává és ómegájává válik, vagy ahogy azt Kardos Pál monográfiájában mondja: „a haza jelképévé tágul”. (Kardos 1972: 345) Az invokációban megszólított költői lélek szárnyalásának kiindulópontja a szekszárdi szülőház, e valóban „régi ház”, mely 1780-1800 körül épülhetett, s melyet az anyai nagyapa, Kelemen József vásárolt 1852-ben. (Vendel-Mohay,1983:4) A fehérre meszelt, zöld ablakkeretes egyemeletes ház a Séd partján Szekszárd óvárosának ma is jellegzetes épülete. A szülőház külső jegyeinek (régi, zöld zsalus) megnevezése után a belső, lelki tartalmak felé terelődik a költői tudatmozgás a kedélybeteg édesanya alakjának megidézésével. A halkul anyám mélabúja igei metaforában és az ősz hajú, de gyermekarcú bánat ellentétet magába rejtő megszemélyesítésben érzékletes formában fonódnak össze az anya alakjának külső és belső személyiségjegyei. A vers felütését jelentő mondat megismétlését követően a házbelső édesanyához, a születéshez kapcsolható tere, a szülőszoba, valamint a házhoz legközelebbi külső tér, a gyerekkort idéző kert képe elevenedik meg. A külső-belső tereket láttató kettősséget Babits az itt mutató névmási határozószó anaforikus ismétlésével az itt a szoba, melyben megszülettem - itt a kert, amelyben építettem sorokban párhuzammá bővíti. A versszak 5.
