Új Dunatáj, 2009 (14. évfolyam, 1-4. szám)

2009 / 1. szám - Vilcsek Béla: A jelen(lét) embere

54

Űj Dunatáj • 2009. március

amelyek hozzájárultak személyiségének kialakulásához - érzelmileg, gondolkodásmódban, műveltségben, világnézetben. Keres - de nem önmagát keresi, hanem a személyiségét generáló erők eredetét. Őshon-kereső, akinek több őshona van, Jeruzsálemtől és a Holt-tengertől Tatáig, New Yorktól Lappföldig. Keresi műveltségének és intelligenciájának forrásait Homérosztól és Platóntól Balassiig (helyes, archaikus ortográfiával Balassát ír) és Csokonaiig. A Zöld Rabbi hagyatékától a kortárs költőknek írt sms-ekig, Máté evangéliumától Allen Ginsbergig, a 121. genfi zsoltártól John Cage-ig. Ezért vándorol szerte a világban, mint mitikus őse, Ábrahám, a holdvándor, keresi azt az őshazát, ahonnan a legtöbb és legerőteljesebb genetikus kódot és indítékot kapta, és így érkezik meg - sokszorosan - Budapestre. Peregrinációja - vagy amiként ő nevezi: VIATOR-léte - Weöres Sándoréval ellentétben nem a személyiség elrejtéséért, idegen kultúrák öltözeteinek felöltéséért történik [...], hanem a személyiségjegyek karakterisztikumának az eredet kikutatásával történő megrajzolásáért, pontosításáért. Turczi tehát indulásakor »készen volt« érzelmi letisztultság, értelmi érettség, kulturális érdeklődés és a kutató célzatú költészet szempontjából: költeményeinek színvonala ezért lehet mindvégig azonos esztétikai mérce elé tartott, észleletei-értelmezései a világról ugyanazon nézőpontból származnak. Ez teszi lehetővé különféle életkorokban írott verseinek utólagos rendezését egy életrajz rekonstruálása céljából...” (Sz. E.: „Hold árvája nyugtalan lélek” - avagy Turczi István megpillantja mindennek, azaz „tulajdon személyes dolgainak kezdetét”, Dunatükör, 2005/ 1-2.)

Csakis az önazonosságnak ez a költőknél meglehetősen ritkán előforduló, (maga)biztos tudata teszi lehetővé, hogy amikor a gyűjteményes kötet megjelentetése elérhető közelségbe kerül, akkor önként lemond a válogatás szabadságáról. Mások alig várják a pillanatot, hogy végre saját életművükben szabadon és a saját „szerzői szándékuknak” megfelelően búvárkodjanak, éppenséggel rettegnek attól, hogy valaki esetleg, másfajta érték- vagy normarendszer alapján, tőlük eltérő módon ítéli meg pályájuk alakulástörténetét és szerveződését. Turczi bátran felkérheti az irodalomtörténész-kritikus Tarján Tamást a válogatásra, mindenben teljesen szabad kezet adva neki s mindenféle kronologikus vagy tematikus korlát alól mentesítve őt, mert egyrészt biztos lehet az eredmény professzionális voltában, másrészt az így előidézett „önhermeneutikai” vagy „dekonstrukciós”, öntükröző és határon-létet biztosító, köztes pozícióból költői személyisége és életműve egy újabb, sajátos fénytörésben mutatkozhat meg (a maga számára is).

A Hívásra szól a csönd kötet (2004) valóban minden várakozást felülmúl. A gondos szerkesztéssel egymás mellé illesztett verseket így, összességükben olvasva mutatkozik meg igazán az életműnek nemcsak az egysége, hanem az egyneműsége is.