Új Dunatáj, 2009 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 1. szám - Vilcsek Béla: A jelen(lét) embere
48 Új Dunatáj • 2009. március Turczi István, miközben szinte magába szívja, sajátjává teszi a kísérleti irodalom valamennyi, hasznosíthatónak vélt eredményét, jól láthatóan és nemzedéktársaitól eltérő módon, elsődlegesen nem a hagyománytörténés megszakításában vagy tagadásában, sokkal inkább annak továbbvitelében és továbbadásában érintett, illetve érdekelt. Walt Whitman, Ezra Pound vagy T. S. Eliot örökségét éppúgy a magáénak vallja, mint a magyar fordításban a nyolcvanas évek elején már a harmadik kiadásban olvasható Üvöltés-antológia beat-költőiét (Gregory Corsoét vagy Allen Ginsbergét). Mellettük azonban később ugyanolyan szeretettel emlékszik vissza, idézett virtuális interjújában, a korabeli magyar irodalom fellegváraiban, az ÉS, a Kortárs, a Nagyvilág vagy az Új Forrás szerkesztőségében szerzett személyes tapasztalataira, találkozásaira Nagy Lászlóval és Sárándi Józseffel, Kéri Lászlóval és Szentmihályi Szabó Péterrel, Orbán Ottóval és Száraz Györggyel, Fodor Andrással és Páskándi Gézával. Eszébe sem jut egyiket a másikkal szembeállítani; eszébe sem jut egyiket a másikkal szemben kijátszani. Legyen szó akár alkati, akár világnézeti, akár ízlés- vagy stílusbeli különbözőségről. Költészetére mégis talán a legerőteljesebb hatást - miként azt Kabdebó Lóránt meggyőzően bizonyítja - alapvetően három, önmagában is egymástól látszólag meglehetős távolságban álló költőegyéniség gyakorolta: Radnóti Miklós, Vas István és Juhász Ferenc. „Radnóti egyetlen pusztulásban hallotta meg önmaga szavát - írja az irodalomtörténész -, Turczi István egyszerre hallja a Radnótiból kisugárzó mágikus erőt és olvassa közben az utolsó versek rögzítette klasszicizmust. Ha nincs Radnóti Miklós, akkor nincs Turczi István Egy év című versciklusa. Aztán ott van Vas István. Akinek megadatott a poklok pokla: azokban kellett csalódnia élete második felében, akikben és akikért élte meg élete első felét. És mindehhez még jó arcot is kellett vágnia. [...] Ha nincs Vas István költészete, akkor nincs Turczinak a Venus Vulgivaga című egyszerre történelmi és szexuális látomása, de nincsenek A Zöld Rabbi kötet egyes darabjai sem. És Juhász Ferenc. Halált látva mindenütt. Mert szertenézett, s nem leié honját a hazában. Egy életen át. [...] Ha nincs Juhász Ferenc költészete, nincs Turczinak az Amerikai akció című, Bódy Gábor elmúlásának emlékére készített siratója és eszmélkedése. És nincs a Deodatus. A férfi és egy város tört. én.elme(K. L.: A Parnasszus-fiú, Árgus, 2004/10.) Ez esetben sem puszta másolásról, valamely minta szolgai követéséről, netán valamiféle parafrázis, pastiche, stílusutánzat elkészítéséről van tehát szó, hanem a legkülönfélébb költészeti tradíciónak a költői átlényegítéséről, a költőszemélyiségbe való integrálásáról. S ez az, ami csakis biztos minőség- és értéktudat birtokában valósulhat meg. Ennek a Turczi pályáját ugyancsak a kezdetektől fogva jellemző, biztos minőség- és értéktudatnak a szemléletes példája az irodalmi rendezvények egyik legnagyobb sikert arató verse, amely
