Új Dunatáj, 2009 (14. évfolyam, 1-4. szám)

2009 / 1. szám - Urbanik Tímea: Mészöly Miklós mesterei

36

Üj Dunatáj • 2009. március

UrbanikTímea

MÉSZÖLY MIKLÓS MESETEREI

(Elhangzott 2009. január 19-én Szekszárdon a Mészöly Miklós Emléknapon)

„A mese költői ösztönzés, hogy átmentsünk egy keveset a valóságba abból a biztonságból, amellyel a jót, rosszat, igazat és hamisat megkülönbözteti.

S ehhez örök szempontjai vannak.

Nem lehet megvesztegetni.”1 (Mészöly Miklós)

Mészöly Miklós a legkülönbözőbb műfajokban próbálta ki magát, igyekezett kifejezni a kifejezhetetlent, gyakran műfajközi területeket is bejárva. így a prózaíróként induló, novellákat és regényeket publikáló író meséket, drámákat, esszéket, majd verseket is írt. Mindhárom műnem mészölyi megvalósulásai a keretek újragondolását kívánják, s komplex, egymást támogató együttállásokat hoznak létre. Egyik esszéjében így ír Mészöly a meséléshez, meseíráshoz való viszonyáról:

„Botcsinálta meseírónak érzem magamat. Első meséimet inkább rábeszélésre írtam, mint belső ösztönzésre. Ez még az ötvenes évek elején történt. Valahányszor visszautasították egy novellámat, önvigasztalásul írtam egy mesét. Elég sok mesét írtam akkoriban; s még később is, sokáig. (Hogy milyen köz- és magánlégkörben, a baráti évődések milyen felhangjaival: megvilágítja egy kis epizód, melyet ma már csak szomorú szordínóval lehet föleleveníteni. Egy délelőtt véletlenül összeakadtam a New York kávéházban Sarkadi Imrével; odaültem az asztalához. Később Nagy László is odacsapódott. Imre nézte a paksamétát a kezemben, s a maga felejthetetlenül kedves, mórikáló-ironikus hangján megkérdezte: »Hát csak meséket írunk, meséket írunk?«, s mindjárt egy konyakot akart rendelni nekem - ő már a negyediket magának -, de udvariasan elhárítottam. Imrének pár nappal azelőtt jelent meg egy novellája a Szabad Nép-ben, egy kulákról, aki engedély nélkül disznót vágott; s az írás summája az volt, hogy a kulákot megérdemelten hurcolják és büntetik meg keményen. Az írással, Imre minden emberi kedvessége ellenére sem tudtam egyetérteni. Sőt. De erről nem esett szó. Inkább a konyakról, amelyet rám akart tukmálni. Végül László csitította: »Hagyd már, mit bántod. Van, aki mesét ír helyette...« Imre fönnakadt ezen: »Mi helyett?« Elnevettem magamat: »Mondjuk, a konyak helyett.« Tény-való, hogy nagyon kellett akkoriban valami gyógyszerpótlék.)”2

1 Mészöly Miklós: A mese korszerű. In: Mészöly Miklós: Érintések. Szépirodalom, 1980.139-142.

2 Mészöly Miklós: A mese korszerű. In: Mészöly Miklós: Érintések. Szépirodalom, 1980. 139-142.