Új Dunatáj, 2009 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 1. szám - Komáromi Gabriella: "Iskoláim egykoron"
Komáromi Gabriella • „Iskoláim egykoron’ 33 Majd az új arcát mutatja - arra gondoltam amit gyerekkoromban észre se vettem. Egy frászt mutatta! Hogy kisebb lesz. Egy frászt lett kisebb. Frászt, frászt, frászt. Meg sem ismert, fittyet hányt rám. Félrenézett és vigyorgott. Egy diófát kerestem mellette - nem tudom, hogy miért - egy malomkő asztalt, a rozoga deszka klozetokat, tavaszi fűszagot, Szekfű Sanyi széles homlokát meg Vódli Annus mosolyát. Talán. Nem biztos. Biztos a diófa. Diófa állt valamikor az iskola előtt, vagy mellett, a klozet is biztos, a malomkő asztal nem - az lehet, hogy máshol volt. Talán Alsóban, az udvarunkon. (...) Álmomban gyakran előjön Rácegres. Jobb, igazabb Rácegres, az alvó is jobb, igazabb. Csak leng a világ. Leng az iskola, leng Vódli Annus mosolya.. ,”16 A felsőrácegresi iskola ma is áll, a falán emléktábla: idejárt Illyés Gyula. Áll előtte a diófa, ott a malomkőasztal és a deszkás klozet is megvan. A tárgyi valósághoz tartozott hajdan Egyed Sándor tanító úr méterrúdja is. „Belépett a tanterembe - írta róla Lázár, és az összes fiút sorba állította a katedra előtt. Valamennyien a tábla felé néztünk. Törzshajlítás előre. Kézbe kapta a méterrudat, és végigzongorázott vele a seggünkön. Kicsivel kezdte, fokozta, az utolsó egy jó nagyot kapott. Aztán megfordult, és visszafelé megismételte.”17. Tanítójának alakja a Veréb a Jézus Szívében c. elbeszélésben is ott kísért. „Átnevezi” őt, ahogy a cumputer nyelvén mondanánk Sólyom tanító úrnak.18 „E. Sándorból állítólag nagyon tiszteletre méltó tanító lett öreg korára.”19 Vódli Annus mosolya az bizony ellengett az időben. Azt hihetnénk, hogy az „idegenben vagyok” érzése Felsőrácegresen érintette meg legkevésbé. Nem így volt. Amikor negyedik osztályos, még az intéző fiának számított. De ahogy a „méterrudas” történetből kitetszik, nem voltak már kiváltságai 1945 őszén. Régvolt időkben nagyon is lettek volna, Illyés hajdani tanítója törte meg azt a hagyományt már évtizedekkel ezelőtt, „hogy a gazdatisztek sarjadékai nem ültek a többi gyerek közé a padba, fönt ültek e katedrán, a tanító mellett készítettek nekik helyet.”20 Erre felettébb ritkán kerülhetett sor, mert: „A pusztai iskola (...) szégyenhely volt... Úriember oda nem küldte gyerekét. A pusztai értelmiség a falvakba küldte, vagy a városokba.”21 (Hiába volt Felsőrácegresig félannyi az út, 1942-ben Lázár Ervint a sárszentlőrinci elemibe íratták be.) Amikor nyolcadikos, már bűntudattal kellett átélnie, hogy a hajdani intéző fia. A felsőrácegresi tanító, Oláh Mihály legalábbis elvárta volna tőle. „(...) bármennyire nehezemre esik, rá kellene térnem 0. Mihályra. - írta. Aki nyolcadik első félévében volt a tanítóm Fölsőben. Én voltam tizennégy éves, ő kb. tizenkilenc. Már az újvilág embere, én meg az óé, megbélyegzett intézőgyerek. Az egykori kiváltságos. Ketten voltunk nyolcadikosok N. Juliskával. (...) Akkor alakult az úttörő, Sz. Sanyi lett a csapattanácselnök Miért ragadt meg bennem, hogy 0. M. azt mondta: »Sz. Sanyinak sokkal magasabb a homloka, mint a tiéd.« Nézegettem a
