Új Dunatáj, 2009 (14. évfolyam, 1-4. szám)

2009 / 1. szám - Komáromi Gabriella: "Iskoláim egykoron"

34

Üj Dunatáj • 2009. március

tükörben a homlokomat. Valóban nem volt túl magas. Évek múltán a tévé az úttörő megalakulására emlékezett. Telefon, hogy én hol lettem úttörő. Rácegresen. Ki volt a tanítóm? 0. M. (...) Jöjjön ő is! Visz bennünket a tévé kisbusza Pjálfáról] Rácegresre, 0. M. suttog a fülembe: »meg ne mondd, hogy vertem a gyerekeket, mert most én vagyok a testi fenyítés legnagyobb ellenzője.« Dehogy mondom, és egyébként is, semmi sérelem nem volt akkor már bennem, sőt szeretet éreztem 0. M. iránt, ahogy most sincs különbül (...) készséggel elismerem, hogy nem lehettem könnyű gyerek, mostani magamnak is bizonyára meggyűlt volna a bajom az akkori kamasz Ervinnel. Tény, hogy egy napon 0. M. azt mondta, akinek ronda az írása, azt megveri. (...) Elég ronda írásom volt, nem csodálkozhattam, hogy az enyémre is kimondta a szentenciát. A gyerekek sorba álltak, megkapták a tenyeresüket. Én meg benn maradtam a padban. Etát te? (...) Nekem azt mondta az apám, hogy ne hagyjam magam megverni - mondtam a nagyobb biztonság kedvéért, mert persze, apám soha ilyesfélét nem mondott. 0. M. dühösen a szekrény tetejére vágta a nádpálcát, már nem tudom milyen szavak kíséretében, csak annyi biztos, hogy én akkor voltam utoljára tanulóként a felsőrácegresi iskolában (...) attól kezdve Lőrincre jártam, azzal a szesszel, hogy ott oroszt is tanítanak, s az szükséges a továbbtanuláshoz.”22 Az orosztanulásra emlékezve ezt írta 2001-ben a naplójába: „(...) öt vagy hat évig tanultam oroszul, ámde egy épkézláb mondatot nem tudnék összeeszkábálni. (Vajon mért? Térmeg Jancsi, aki a gimnáziumban volt osztálytársa, kénytelen-kelletlen újságolta otthon, hogy félévkor megbukott. Az apja lecsatolta a nadrágszíjat. Miből buktál? Oroszból - rebegte Jancsi. Ja, az más! - mondta az apja, és visszacsatolta a nadrágszíját.)”23

Ebből az iskoláról iskolára, közösségből közösségbe hányódásból - ahogy Kerényi Ferenc Petőfiről írta - „kétféle egyéniség kialakulása prognosztizálható; vagy mindenkinek tetszeni, megfelelni akaró, hajlékony személyiség válik belőle, vagy egy szabadságszerető, öntörvényű, minden függéstől irtózó egyéniség (...)”24 Ne téveszszen meg bennünket a gyerek Lázár Ervin magatartása. Egyszerűen nem akart más lenni, mint az övéi, János szeretett volna lenni; irhabundás, csizmás, kucsmás kisfiú helyett mezítlábas kis legény. A közösséghez tartozás vágya élt benne, sohasem a mindenkinek, minden áron való, érdekeket szem előtt tartó megfelelés kényszere és vágya vezette. Gyerekként is szabad lélek volt, tarisznyás, kisgyerek Szegény Dzsoni. (A tarisznya már csak azért is eszünkbe jut, mert azzal járt iskolába, felnőttként is azzal vándorolt. És itt nemcsak a nagy gyaloglások Lázár Ervinére gondolunk. Élete későbbi fordulatait is kifejezheti jelképesen, hogy „a vállára vetette tarisznyáját” és továbbállt - Pécsről vagy az Élet és Irodalom szerkesztőségéből, és előfordult ez még jó néhányszor. Életének rekvizitumai közül egyébként a tarisznya került először