Új Dunatáj, 2009 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 1. szám - Komáromi Gabriella: "Iskoláim egykoron"
32 Űj Dunatáj • 2009. március egy szelíden ironikus mondata a bizonyítvánnyal kapcsolatban:„K. Irmától írásból és fogalmazásból kaptam a legrosszabb jegyet. Látnok volt akkor is, ha nem emlékszem r »14 ra. Komjáthy Irma Tóth Márta emlékei szerint érzékeny, finom, csendes fiatal nő volt, aki kedvesen anyáskodva szerette a gyerekeket. Valószínűleg jobban megtestesítette egy egyházi iskola tanítónő eszményét, mint Németh Lenke, akit helyettesített. Maradni is szeretett volna, de csak félévet tölthetett Sárszentlőrincen, ráadásul akkor, amikor háború volt. A gyerekek hol jártak iskolába, hol nem, a felnőttek szinte észre se vették, hogy közöttük él egy ismeretlen fiatal tanítónő. Rossz időkben és keveset élt itt ahhoz, hogy nyomot hagyjon. És mindez nagyon régen történt. Ha Lázár Ervin a Hóban című elbeszélését olvassuk, abban Németh Lenke a „tanító néni”. Egy kisgyerek a hóviharban - életveszélyes út után - végre odaér az iskolába. Ilyen ez a pillanat: „A kilincset nem tudta megfogni, elgémberedett a keze - csak kotorászott körülötte. -olvassuk. Valaki kitárta az ajtót. Jóleső meleg csapta meg. Azt akarta mondani: megjöttem, de nem tudott szólni, nevetni sem tudott, pedig a boldogság táncolt benne. A tanító néni odaszorította meleg arcát az övéhez, az ölébe kapta, és szaladt vele az igazgatóékhoz. Itt, ebben a szobában már volt egyszer, akkor is ilyen birsalmaszag úszkált a levegőben.”15 Nemcsak a környező világ idegenségével és természet erőivel kellett ennek a kisfiúnak megküzdenie tudásért. A háborús világban még a mindennapi betevő falat is idegen lehetett, mint a tanító úréknál Ercsiben. „Náluk ettem először kukoricakását. Negyvenhatban az járta. Nagyon nem ízlett. Addig sóztam, paprikáztam, hogy valóban ehetetlen volt. Meg kecsketejet kellett volna inni. Még a szagától is hányingerem támadt. Szegény tanítóné nyakába vette a telepet, és szerzett nekem tehéntejet. Menynyei íze volt. Mint a háború utáni első igazi fehér kenyérnek. Kecsketej, prósza meg melasz kell ahhoz, hogy az ember értékelni tudja a tejet, kenyeret, cukrot. Bár azt nem tudom, hogy V.-éknál hogy álltunk cukorral, hiszen ez cukorgyár telepi iskola volt.” A hajóhinta mozgásához hasonlatos, ahogy mitizálta a gyerekkort, nosztalgiái támadtak, aztán meg a „kétszer kettő” józanságával tekintett vissza. Valahol ebben is működött az egyensúlyérzéke. Ahogy a felsőrácegresi pusztai iskolára emlékezett, abban ez a kettősség egyszerre jelenik meg. „Voltam két éve a rácegresi iskolánál. - írta. - Omladozó falak, szecesszió, játékházacska, palotácska, kastélyocska, kuplerájocska, örömök kertecskéje. Iskola.
