Új Dunatáj, 2009 (14. évfolyam, 1-4. szám)

2009 / 4. szám - Töttős Gábor: Hollós László - kettős tükörben

Töttős Gábor • Hollós László - kettős tükörben

73

Pedig az író jól ismerte a valóságot, hiszen ennek két szép bizonyítékát is adja. Az egyik A kiskirályokban így szól (Jókai eredeti megjegyzésével): „Az ilyen régiségbúvárnak olyan jó orra van, mint a szarvasgomba-kereső kopónak. (Ejnye, de csúnya hasonlat!) Mondjuk inkább, olyan varázsvesszeje van, mint a kincskeresőnek, hogy ahol a rejtett kincs bujdokol, ott egyszerre lehajlik magától.” A másik Sonkolyi Gergely című elbeszéléséből egyszerre tükrözi a szarvasgomba becsét, s azt, hogy a hozzáértők mily természetes könnyedséggel keresték és találták meg egykor. „Lön azonban, hogy urambátyám egyszer hosszabb időre elutazék, mit onnan tudtam meg, hogy a honn maradt agarakat ez idő óta szüntelen ütötték-verték, mit nem mertek volna tenni, ha az öregurat a határon belől érezték volna. Ezt megsejtve, kilódulék az erdőre, teleszedtem a kalapomat szarvasgombával, s mentem vele a szomszédba. A legutóbbi expedícióm alkalmával igen ráncba szedhette az öregúr az illető őrsereget, mert az egész cselédség, az első kuktától az utolsó agárig, kitelhetőképpen görbén néze reám. Amint belépek a szobaajtón, - még csak az egyik lábam tettem belől, - odaugrik Debora asszony, s odacsuk az ajtóhoz, hogy másik kezem és lábam még kívül maradt, s leírhatatlan vendégszerető nyájassággal rivalla rám: - Csak maradjon odakívül, öcsémuram, maradjon odakint. - De bizony csak egy kis szarvasgombával kívántam kedveskedni kedves asszonynéninek, - szabódám - tudtam, hogy igen szereti. - Vagy úgy! - szólt, kibocsátva a kalodából. - Szarvasgombát hozott? Már az más, úgy jöjjön be, hozza be, hozza be. Bementem, bevittem. - Ejnye, beh derék fiú maga; hát hogy aludt, mit álmodott? Tessék leülni.”

Az irodalmárok persze igazán respektálják ezt a különlegességet. A századforduló halhatatlan francia költőjéről, Guillaume Apollinaire-röl Cs. Szabó László később megírta, kortársai azért is tisztelték, mert „mesés evő volt, tudta, hol bukkan fel először a zöldfejű spárga, hol legjobb a szarvasgomba, s a périgordi pástétom. Ha valaki fölfedezett egy halkocsmát a vámnál, vagy a Szajna-völgyben, kiderült, hogy Apollinaire már rég tegeződik a gazdával. Egy jó sajtért egész napos kirándulásra vállalkozott, egyszóval a «flaneur des deux rives», ahogy magát hívta, remekül ismerte a város könyv-, régiség-, konyha- és borföldrajzát.”

Itthon nem maradt le mögötte Bródy Sándor, akiről viszont Nagy Endre rajzolt portrét. „Gourmet is a keze és nem az ínye kedvéért volt. Tíz ujjával kéjesen vájkált az őszibarack, farsangi fánk, paprikás csirke puha húsában; biztos, hogy szenvedélyes szülész lett volna. Tisztelettel beszélt azokról a nemes ételekről, amelyek Lucullusig vitték föl családfájukat. A pezsgőborban főtt és szarvasgombával bélelt pulykát maga szokta volt elkészíteni ünnepi lakomákra. Mikor már nagyon beteg volt, az ápolónő