Új Dunatáj, 2009 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 1. szám - Komáromi Gabriella: "Iskoláim egykoron"
28 Új Dunatáj • 2009. március A nevéért bizonyára ugyanúgy bántották, mint az irhabundáért. De nemcsak kisbundája, kucsmája, csizmája is volt. Mikulásnak csúfolták. Annyira, hogy végül se a bundát, sem a kucsmát, sem a csizmát nem akarta hordani. Az apa bement a sárszentlőrinci iskolába, és panaszt tett. Halmai tanító úr hiába kereste a csúfolódó tetteseket. Először az ártatlanok is a sarokban álltak. Az esetre Sólya Bözsike (Drinóczi Istvánná) a tanúnk, aki egész iskolai pályafutása miatt akkor, egyetlen egyszer állt a sarokban - Lázár Ervin miatt. Furcsának tűnhet az utókorból, de a „zsinórírás” is az irhabundához hasonlatos problémákat okozott a számára. „Amikor írni tanultam - a negyvenes években -, ez a precíz, csodálatos magyar oktatásügy éppen kétféleképp tanította írni a gyerekeket. A katolikus iskolákban zsinórírást tanítottak, a protestáns iskolákban hagyományost, az államiban nem tudom mit, nem jártam állami iskolába. Ámde első osztályba Sárszentlőrincre jártam az evangélikus iskolába, másodikba meg az ercsi katolikusba. (...) A végén kétféle r-t írtam és kétféle t-t. Valamiért meg akartam szabadulni a zsinórírástól, márpedig azért, mert arisztokratikusnak? úrinak? vallásosnak? gondoltam, és én szerettem volna másnak látszani. Olyannak, aki sohasem tanult zsinórírást, mintha intézőfiúi mivoltomtól akartam volna szabadulni. Mennyire meggyűlt a bajom azzal a szegény r-betűvel, kettő is van a nevemben, egyiket így, másikat úgy / »8 írom... Akkoriban Sárszentlőrincen még egy osztályba járt az első négy osztály. Az említett Sólya Bözsike például már negyedik osztályos volt. Ebben az első félévben csaknem olyan tanrend szerint tanultak, mint Petőfi korában. Azaz néhány órát délelőtt, néhányat délután töltöttek az iskolában. Kétségtelenül volt az osztályok összevonásának hátránya, de volt előnye is. A gyerekektől sok önállóságot, a tanítótól nagyon kiművelt megosztott figyelmet kívánt. Egy okos tanító nemcsak azokra figyelt, akikkel éppen foglalkozott. Egy okos gyerek pedig bizonyára odafigyelt arra is, amit a nagyobbak tanultak. Lehet, hogy jobban, mint a maga dolgára. A feltett kérdésekre bárki válaszolhatott. Versenyhelyzet volt a javából, de ennek az oktatásnak az előnyeivel csak egy nagyon tehetséges gyerek tudott komolyan élni. Halmai Olivér, akinek Lázár Ervin első osztályban a keze alá került, a legjobb tanítók közé számított. Nemcsak mások tartották annak, Lázár Ervin is. „Szóval H. Olivér - írta. Mindig szeretettel gondolok rá. Pedig az első osztály elég sok traumát okozhatott. Már maga, hogy evangélikusok közé jártam.” (Egy nagyon evangélikus, vallására, múltbéli megpróbáltatásaira és helytállására büszke faluban.) „(...) a gyerekek zsoltárt énekelnek, és nekem összeszorul a szívem, hogy lám, én nem tudom. - jön elő az emlék. - De éppen olyan szeretnék lenni, mint a többi, hát tátogni kéz-
