Új Dunatáj, 2009 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 4. szám - Finta Gábor: Hályogolás avagy mit lát a szerző
56 ŰJ ÜUNATÁJ • 2009. DECEMBER Végső soron mindkét példa nyelv és történet összefüggéseit érinti. Az epikai folytonosság kérdését a Jó palócok korpuszán vizsgálva a szöveg „lirizálódására” hívja fel a figyelmet (melyet a Mikszáth-recepció „szinte azonnal érzékelni és értékelni tudott”). Vagyis a Mikszáth-próza olyan vonására, melyben a magyar elbeszélő hagyomány egyik fontos sajátossága folytatódik, miközben a „hang” itt már szövegszervező elvvé válik, a „nem időelvű történetmondás létesítőjé”-vé, mellyel nemcsak Krúdy és (a későbbi fejlemények felől nézve) Esterházy prózájának bizonyos fontos sajátságai felé nyit utat, hanem egyúttal előkészíti a talajt napjainknak a „voice” meghallásán alapuló értésmódja számára is.14 A másik példa a Galamb a kalitkában című elbeszéléshez kapcsolódik, melyben Mikszáth azzal lepi meg az olvasót, hogy a kétféle módon elmondott történetet megfelelteti egymásnak. Az elbeszélés romantikus hagyományhoz való kötődése kapcsán jegyzi meg Eisemann, hogy „[...] az elbeszélés aktusában születő nyelv koncepciója persze romantikus fejlemény - de a romantikában ez a kreativitás »még« történetképző erejű volt. [...] Mikszáth szembesítő eljárása részben még őrzi a történetté alakítás elsőbbségének poézisét, de a történetet magát már nem tartja a jelentést egyféleképp birtokló, kohézióteremtő erőnek”.15 Ez utóbbi persze inkább már annak lehetne példája, hogyan lehetnek jelen egy szövegben egyszerre az (utólag) nem-egyidejűnek látott dolgok. T. Szabó Levente Mikszáth-monográfiája arra keresi a választ, „milyen alakban is egyeztethetőek össze a társadalmi és történelmi kérdések az irodalmi modernséggel”, és „miért rendelhető egymáshoz az irodalmi modernizáció folyamata és Mikszáth prózapoétikájának számos társadalmi és történelmi reprezentációja”.16 így jóllehet azt nem állítja, hogy a modernizációban részt vevő (a nemzetépítést a modernizáció egyik jelentős formájaként értve: az arról gondolkodó vagy abból részt vállaló) egyben feltétlenül modern is,17 és nem sorolja Mikszáthot az úgynevezett esztéta modernséghez sem,18 dolgozata elsősorban abban lesz érdekelt, hogy azon prózapoétikai sajátságok kiemelése mellett, melyek a korábbi recepcióban is Mikszáth irodalmi modernségét hangsúlyozzák, egyéb sajátságok alapján, melyeket a korábbi recepció esetleg egy megelőző paradigma jellegzetességeinek látott (így pl. az említett nemzetépítés), a modernizációs törekvésekhez kapcsolva nevezze Mikszáthot modernnek (belátva azt is, hogy gondolatmenete „nem feltétlenül termékeny az életmű minden egyes szövegének elemzésekor”).19 S ha meggondoljuk, hogy Calinescu nemcsak a „modernség arcaidról beszél, de újabb dolgozatában a modernizációt társadalomtudományi oldalról a változás és növekedés olyan evolucionalista modelljével kapcsolja össze, melyet nem jellemez egy teleologikus fejlődéselv, s a kétféle (társadalmi
