Új Dunatáj, 2009 (14. évfolyam, 1-4. szám)

2009 / 2-3. szám - Lázár Ervin: Berzsián költő szakít az emberiséggel

Lázár Ervin • Berzsián költő szakít az emberiséggel

81- Hát ez nagyszerű - bontakozott ki az ölelésből Sróf mester, és már rohant is. Hiába kiabált Berzsián, hiába tartóztatta. Futott Sróf mester, a lába se érte a földet. Ki az ajtón, ki a kapun, végig az utcán. Már el is tűnt. Berzsián majd összeesett bánatában.- Hát ez elszaladt - szomorkodott.

De nem kellett sokáig szomorkodnia. Mert pár perc múlva visszatért Sróf mester. De nem ám egyedül. Ott nyekergette mellette fűzfa hegedűjét Violin, a fülnyüvő zenész, ott locsogott-fecsegett a másik oldalán Zsebenci Klopédia és mögötte meg csavargók, csivirgők, balfácánok és jobbfácánok, ringyesek és csillogó gúnyások, rongyosok és villogó gúnyások, a fél város ott szorongott Sróf mester mögött.- Berzsián! - kiabálták. - Igaz, hogy szakítottál az emberiséggel?- Igaz - kiáltott vissza boldogan Berzsián.

Azok meg mind betódultak a kapun, be az ajtón, mind egyenként be a szekrénybe, ottan is a páncélszekrénybe, és nyomták a csöngőt, csak úgy csörgött-börgött.- Szabad! Tessék befáradni! - rikoltozott Berzsián.

De senkinek sem kellett fáradni, mert már mindenki bent volt.

Violin, a fülrepesztő zenész fölpattant a barna asztal tetejére, és rázengetett, tyí-tyű-nyí-nyű, énekelt a fűzfa hegedűje.

A vendégsereg meg táncra perdült, irgették-forgatták egymást.- Úgy kell az emberiségnek! Megérdemli! - kiáltozták.- De meg ám! - rikkantotta Berzsián, és ellejtett egy csárdást Zsebenciék locska-fecske leányával, Klopédiával.