Új Dunatáj, 2009 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 2-3. szám - Töttős Gábor - N. Horváth Béla: Milleniumi irodalmi gyűjtemény
Töttős Gábor - N. Horváth Béla • Milleniumi irodalmi gyűjtemény 49 Látod, én is alig ismerem. Jöjj, ölelj át, csalódásom oly nagy: Látod, apám! te is világtalan vagy! El a gyásszal! jók az emberek még: Volt közöttük egy derék barát, Ki szivét mint asztalát, megosztván, Téged ápolt, úgy mint jó apát. Oltárt állitván szivünkbe néki, Öntsük össze hálánk összegét; Isten áldja őt meg jó szivéért! Imádságba foglaljuk nevét. Menj, karold át, hálád, látom, oly nagy: Nem mehetsz te, mert világtalan vagy. Hogy lettél vak? mondd el, ülj le mellém, Nemde tiz év hosszú, mint halál? - Könyek mosták el napját szemednek: Éjjel-nappal oly sokat sirál! Tudtam volna e csapást előre, Mely beéri egész éltemet: Vérző saskint szálltam volna vissza, Letörölni csókkal könyedet. Ah, bocsáss meg! látod búm minő nagy: Fiad megjött s te világtalan vagy! Dávid sorsán gyakran hullt a könyem, Kit Jehova sirig kergete; - Volt egy lény, kit nemtőként szerettem: Eltemették, alig egy hete! Egyik nem lát, a másik nem érez; És én látok, és én érezek; Van-e földön ilyen átütött szív? Hisz előtted sírni sem merek... Jó, ne sírjunk! hisz örömed oly nagy: Elfelejtem, hogy világtalan vagy!
