Új Dunatáj, 2009 (14. évfolyam, 1-4. szám)

2009 / 2-3. szám - Töttős Gábor: Megyénk ezer évének tíz híres eseménye

36

Új Dunatáj • 2009. október

védéséi iránt nem vagyunk érzéketlenek”. A legtöbb helyen valóságos népünnepélyt rendeztek: zászlókkal fogadták a kicsinyeket, versengtek azért, hogy egyik vagy másik családhoz kerülhessenek, „de a bizottság csak olyan házhoz adott, ahol tehenek vannak”. A Gyünkre került bécsi gyerekekről leírják: „legnagyobb részük még sohasem volt falun és még életében (lovas)kocsin nem ült”. Ahol nem volt a vendéglátóknak tejük, ott az uradalmak segítettek már az első naptól kezdve.

Vendégeknek és vendéglátóknak egyaránt élményt jelentett a politikát, távolságot legyőző néhány hét. Számos színes leírás maradt fenn erről, különösen az augusztus 20-i Szent István-napi ünnepségekről. A majosi kántortanító megtanította a rábízott nebulókat a magyar himnuszra, s ott is, ahogy szinte mindenütt, nagy kirándulást rendeztek. Gyönk környékén, ahol több kosár cukor, sütemény, gyümölcs és sokféle csemege várta az erdőt járó csöppségeket. A korabeli újság szerint „Engel József nyomdatulajdonos Etelka leánya minden gyermeknek egy erdőrészleteket feltüntető képes levelezőlapot adott ily nyomtatással: »Grüsse vom gemeinsamen Ausflug der in Gyönk, Keszőhidegkút und Szárazd untergebrachten Wiener Kinder im Gerenyáser Walde am 20. August 1918.« A készen felbélyegzett ajándéklapon mindjárt referáltak Bécsbe a mulatságról.” A késő esti tánc és a holdvilágnál énekszóval hazaérkezők elhatározták, hogy „a kirándulást legközelebb megismétlik és akkor fényképfelvételek is fognak készülni a bécsi illusztrált lapok számára”. Hőgyészről Lichtenstein hercegnő számolt be benyomásairól a Neue Freie Presse hasábjain levelében.

Természetesen a gyerekek is feltalálták magukat: „a kiránduló társaság legalább egy mázsát szedett a hihetetlen tömegben talált sampiongombákból”, Stern Leopoldina pedig kedves, tréfás szavalatot adott elő bécsi dialektusban. Az is megható, hogy a főispánnak táviratoznia kellett, mert a gyermekeknek és „a lakosságnak az a kívánsága, hogy legalább a szüretig itt maradhassanak. Érdekes, hogy a tejért nem igen rajonganak, de a kenyér nagyon ízlik nekik.”

Akadtak azonban, akik hivatalból vagy a rémhíreknek hitelt adva nem elégedtek meg a képeslapokkal és újságcikkekkel, hanem eljöttek megnézni, hogy érzik magukat a császárváros gyermekei. Johann Reda osztrák pénzügyőri biztos a bécsi XV. kerületbeli szülők megbízásából utazott Gyönkre és környékére, Marie Schaufler bécsi hadiözvegy pedig a szülői aggodalom miatt Tamásiba, ahol nyolc éves fia nyaralt. A korabeli Illustrierte Kronen Zeitung beszámolója szerint megnyugtathatták az osztrák főváros lakóit: a csemeték jó kezekben vannak. Itt is majd mindenütt rendben mentek a dolgok, csupán az egyik faluban tanúsított harminc fiú „szörnyű vásottságot”, de ezekről megjegyezték, bizonyára „igazi bécsi csibészek lehettek”.