Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 1. szám - Sipos Lajos: Babits Mihály tanulmányai,esszéi - Jankovics József válogatásában
82 Új Dunatáj • 2008. március ban Babits nem a pontosságra törekedett, hanem „egy látványos nagy szövegszőttest terített a fogarasi hallgatói elé” (amint a kötet összeállítója írta a kapcsolódó jegyzetben). Ebben a „szőttes”-ben érdekes adatok olvashatók a szerzőről, a korszak drámájáról, az egyes drámai alakok pszichológiájáról, arról, miként lehet visszafejteni egy szerző valamelyik figurájából az író egyéniségét. Nem lehetetlen, hogy Babits ebben a szövegben felhasználta Alexander Bernát két féléves „Shakespeare nagy tragédiáinak lélektani elemzése” című kurzusának tapasztalatait, a „Lélektani problémák” címmel tartott előadásainak konzekvenciáit (bár a korszak levélanyagában nincs nyoma annak, hogy különösebben magával ragadta volna a professzor). Valószínűbb, hogy magán olvasmányai voltak a meghatározók ebben, és az a pszichológiai tudás, melyet William James tanulmányozásából bensővé tett, átlényegített. A magyar irodalommal foglalkozó tanulmányai, kritikái, nekrológjai váratlanul nagy teret kaptak az összeállításban. Nem a teljes anyag jelenik meg itt, az még Fráter Zoltán Magyar irodalomtörténet arcképekben című Babits kötetében sem olvasható. Ahhoz képest is hiányzik innen a népköltészetről, a Madáchról, Reviczkyről, Kiss Józsefről, Osvátról, Tóth Árpádról, Karinthyról, Juhász Gyuláról, Szabó Lőrincről, Sárközi Györgyről, Tamási Áronról és Reményik Sándorról készített írás, a Nyugatban hozott, de francia olvasóknak szánt összefoglalás a magyar irodalom egészéről. Ami és ahogyan itt megjelenik azonban, más fajta képet ad Babits magyar irodalomról vallott felfogásáról. A tárgyalt szerzők és jelenségek időrendben sorolt képe Balassával kezdődik. De nem az általában olvasható tanulmányszöveg nyitja a fejezetet, melyet Dézsi Lajos Balassi kiadásáról készített 1924-ben, s melyben legalább akkora teret szentel a szerkesztő irodalom-felfogásának, a válogatás elveinek, a tévesztett és céltalan filológiának. Ehelyett inkább az esztergomi Balassa Bálint Irodalmi és Művészeti Társaságban tartott székfoglaló előadását közli, melyet 1928 decemberében mondott el, s amelyben felhasználja korábbi tanulmányainak egynémely megállapítását csakúgy, mint a franciáknak írt áttekintés néhány bekezdését. Itt azonban döntően és meghatározóan Balassiról van szó. Felvillantotta az őt megelőző fél évezredet, élete fordulóit, idézett meghatározóan fontos verseiből. Itt és a többi magyar irodalmi tanulmányában ugyanakkor megfordította Az európai irodalom történetében alkalmazott módszerét. Ezekben a magyar irodalom felől tekintett az európai párhuzamokra. így kapcsolta össze Balassit az olasz és latin reneszánsz költőkkel, meg Villonnal. Vörösmartyt Shakespeare-rel, Elomérosszal, Tassóval, Ossziánnal, Goethével, a Csongor és Tündét a Szentivánéji álommal, a Fausttal, a szerzőt Cervantessel, Miltonnal, Shelley-vei, Keats-szel. Petőfi és Arany kapcsán beszél a „szimbolikus (vagy művészien) impasszibilis” költészetről, a faculté maitresse fogalmáról,
