Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 1. szám - Sipos Lajos: Babits Mihály tanulmányai,esszéi - Jankovics József válogatásában
Sipos Lajos • Babits Mihály tanulmányai, esszéi 81 net valójában az ő történetük. A nagyoké, akik folytatják egymást századokról századokra, s kezet nyújtanak egymásnak „a népek feje fölött”. A másik rész a „Leszbosz és Teósz” című egy fejezet ugyanebből a könyvből. Ebben Szapphóról és Alkaioszról van szó. Az elsőtől csak néhány vers maradt fönn, meg „legenda” és „pletyka”. Alkaiosztól még annyi sem. Ez a két költő azonban tovább él az irodalom lapjain. Szapphóhoz Erato megérkezése kapcsolható, akit aztán „utánadalolt” Catullus és Ady, s aki először foglalta szavakba „a legmélyebb, legasszonyibb fájás”-t: „haszontalan élet” gyötrelmét, „mely »fény nélkül száll a föld alá«”. Alkaiosz igazában versformájával maradt fenn a világirodalomban. Az alkaioszi strófa, amely talán régebbi a szapphóinál s esetleg a görög népköltészetbe nyúlik vissza, „az első lírai forma, mely az európai költészetben mindmáig újra és újra visszatér” s akinek „verskezdeteit, hangmegütéseit” Horatius is átvette. S Horatiustól „mások és mások, a magyar Berzsenyiig vagy tovább”. Ez az irodalomtörténeti alapállás, melynek meghatározó mozzanata a szerző költő-mivolta (aki maga is írt szapphói verset - ilyen az Óda a bűnhöz és a Medve-nóta - meg alkaioszi strófát - ezt idézi az In Horatium és az Októberi ájtatosság), nem széttagoltságában és leíró módszerekkel, hanem egy szerző-, egy motívum- és egy versforma történetiségében ragadja meg magát az európai irodalom folyamatát. A középkori és a kora újkori irodalmat a latin himnuszokról, Dantéről és Shakespeare-ről írt tanulmányok idézik. Az első Lukács Evangéliumi.nak kezdő soraitól és Szent Hilariustól veszi számba a műfajtörténetet. Nem aprólékos felsorolás a szerző célja, nem is az egymáshoz kapcsolódás regisztrációja vagy annak számbavétele, milyen szerep jutott a latin nyelvű himnuszoknak a liturgiában. Az evangélium keletkezése előtti időtől számítva a Faustig, Coleridge-ig és Baudelaire-ig azt mutatja be, miként született a műfaj Afrikában, hogyan él tovább egy-egy jellegzetessége Coleridge Mária-dalaiban, Baudelaire vágyakozásában, a német, angol és francia költészetben. Az Erdélyi Helikonban 1929 októberében közzétett Dante és a mai olvasó című írásban is a mű genezisét és lehetséges befogadását értelmezi. Pontosan tudja, hogy „újabb művészi kánonunk [!] elvileg sem kedvez ennek a terhes, tudós, komplikált és komponált poézisnek” „a világ egyik legnehezebb költőjé”-nek. Dante ugyanakkor - érvel Babits - „nem fejlődik és nem avul el a korral”, hiszen „az Ember leglényegesebb mondanivalói, legmagasabb álmai és aspirációi is éppoly örök érvényűek, [...] mint a csillagok”. „A mai magyar költőink közt - teszi hozzá - épp az, aki a legmodernebb és legizgatóbban eleven [...]: Ady Endre, igazi méltó testvére a nagy itáliainak.” A harmadik írás e nagy fejezeten belül az 1909-es szöveg, a Shakespeare egyénisége, a Fogaras és Vidékében jelent meg hat évvel A vihar fordítása előtt. A helyi Szabadlíceumban tartott előadás érdeklődőknek és nem szakembereknek szólt. Az előadás-
