Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)

2008 / 1. szám - Sipos Lajos: Babits Mihály tanulmányai,esszéi - Jankovics József válogatásában

80

Új Dunatáj • 2008. március

folyóirat 1908-tól folyamatosan közölte verseit, 1909-ben kiadta első verseskötetét, 1910-től a „kizárólagos munkatársi viszonyért” évi 400 korona honoráriumot ajánlott fel, azon felül, hogy „minden dolgát, mely a Nyugatban jön, a legnagyobb skála szerint fizeti”. Osvát célirányosan válogatott témákról kért tőle tanulmányt. Figyelembe vette, milyen problémák foglalkoztatták a költőt, s felajánlotta azok kifejtését (ilyen volt 1906-ban Baján elkezdett írása a Szagokról, illatokról, a fogarasi Szabadlíceumban tartott Shakespeare-előadásának továbbfejlesztése). Ugyanakkor új feladatokra is felkérte. Például arra, hogy írjon összefoglaló tanulmányt a korszak divatos francia filozófusáról, Bergsonról (akiről ez lett az első áttekintő-értelmező írás magyarul), foglalja össze művészetfilozófiai gondolatait (ez alkalmat kínált a platóni párbeszéd imitációjára).

Az első világháború második felében, azzal párhuzamosan, hogy költészetében az emberi tapasztalatokat összegző etikai elveket kinyilvánító versek vették át a vezérszólamot, a filozófiák közül azok foglalkoztatták, amelyek valamilyen gondolati tapasztalatot kínáltak az élethelyzetre. A „háború monomániájába” esve írta meg a Veszedelmes világnézet című tanulmányát, a „háborút-igazoló érzésmód” és hangulat, az „antiintellektualizmus” és a logika ellentmondásáról, írt az „Intelligencia szentjé”-ről, Ágostonról, a szituációs és a normatív erkölcs ütközéséről, Kantról és az „örökbéké”-ről. A filozófiában gondolkodó és ott érveket kereső Babits „szentjei” ebben a válogatásban Montaigne, Schopenhauer, Spencer; Bergson; Platón, Plátinosz, Phaidrosz, Szókratész, Kant, Nietzsche; Szent Ágoston. Ezek a szerzők, a klasszikus görög-római költőktől a közvetlen kortárs költőkig terjedő analógiákkal pontosan felrajzolják Babits gondolkodásának irányait. Inkább kevesebb, mint több lett volna, ha a szerkesztő szerepelteti itt a Leibnizről, Nietzschéről, Julien Benda könyvéről, Bergson vallásról írt tanulmányait vagy a Könyvről könyvre Nyugat-rovat cikkeit a filozófiai és az esztétikai katolicizmusról és kritikáját Lukács György könyvéről.

Valószínűtlenül tág volt Babits világirodalmi horizontja. Az európai irodalom története mutatja ezt (melynek eposzként, családregényként, önéletírásként, vallomásként való olvashatóságát nemrég Visy Beatrix dolgozta ki). A kötet szerkesztője nem Babits tájékozódásának szélességét, hanem mélységét mutatta föl. Kiemelt ebből az áttekintésből két részt. A bevezető sorokat, melyben Babits idézi az „egységes és egyetlen Irodalmat” mint egy „nagy élő szellemet, amely megszületett valahol Görögországban”, folytatódott a latinoknál, „nem halt meg akkor sem, mikor ez a lélek nemzetek szerint széthasadozni kezdett”; napjainkra pedig egyszerre táplálkozik „saját nemzeti talaj”-ából és a „világirodalmi áramlatokból is”. Babits interpretációja szerint az „igazi világirodalomhoz csak a legnagyobbak tartoznak. S a világirodalom-törté-