Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 1. szám - Komáromi Gabriella: A Pompadour Szocialista Brigád
76 Új Dunatáj • 2008. március még morbid is. A látásmódja ilyen, furcsa figurák és furcsa történetek kerülnek ki a keze alól. Megcsodálhatjuk, ahogy „rálát” a valóságra, és képes arra, hogy annak ilyen-olyan jelenségeitől távolságot tartson. Még önmagától is. „Az életemet, a létezésemet mindig is önmagámtól teljesen független jelenségként fogtam fel” - írja. Egyáltalán nem könnyű így szemlélődni, hiszen a leginkább önmaga érdekli, a világból pedig a rendszerváltás előtti, alatti évek, azaz a még érintés-közeli idő, amelynek a nagy dátuma: 1989. „Az az év, amikor minden rossznak tűnt, ami van, és minden jónak, ami jön.” Könyvét olvasván egyfolytában azt érezhetjük, hogy ez a „mese” rólunk szól; rólunk, akik egy átmeneti kor átmeneti emberei vagyunk, és befogadóként előbb-utóbb elismerjük, hogy az abszurd ábrázolásmód nagyon is megfelel a világunknak. Bár abban is igaza van, hogy: „Az egyik társadalom ezért abszurd, a másik meg azért.” De hát itt és most, a miénkről van szó. Lajta Erika könyve megőrzi majd a ma nagy kérdéseit: „(...) a kommunista nem vész el, csak átalakul?” Meg az olyasféle paradoxonokat, hogy „a jobboldali voltaképpen nem is jobboldali, a baloldali meg véletlenül se baloldali”. A csalimeséknél alig hosszabb történetdarabkákban foglalja össze, hogy mi is történt velünk. „Az itt élők számára azzal volt egyenértékű az előző rendszer, a szocializmus bukása - írja -, mint amikor egy családban meghal az erőskezű apa. A lányai hirtelenjében mindent be akarnak pótolni, amit korábban elmulasztottak, kétes kalandokba keverednek, megalázó viszonyokba bonyolódnak, tán még el is kurvulnak.. Vannak „zavarba ejtő elbeszélések”, és van zavarba ejtett olvasó. A Pompadour szocialista brigáddal kapcsolatban mind a kettő igaz. „Ela a képzeletem mégis csődöt mondana...” - aggodalmaskodik a szerző. Másutt meg így: „Képzeletem saját gazdagságába fulladt.” Fölösleges aggályok, mert az egyik elképzelhetetlen, a másik meg nem történik meg. Ha valami zavarba ejt a történeteiben, az a képzelet hihetetlenül merész és eredeti működése. Meghökkentő történeteket ír. Bizony nem akárki, aki ilyeneket ki tud találni. Lajta Erika történetmondó egy olyan korban, amikor a történet, aminek eleje, közepe és vége is van, ritkaságszámba megy. A fantáziájából kitelik, hogy öregen szülessünk, fiatalon haljunk; hogy az öszszes valaha élt ember visszatelepüljön a Földre; hogy megpróbáljuk megváltoztatni a földrajzi helyzetünket; felfüggesszük az életünket - és így tovább. De a legmerészebb ötletével mégiscsak a Trianon-csonk szolgál. A novella hőse Trianon után egy baltával levágja két lábát és a bal kezét, hogy testével kövesse a harmadára zsugorodott országot. A bécsi döntések idején gondban van, hogy mitévő legyen. Sok mindennek tekintik: elmebetegnek, születési rendelle
