Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 1. szám - Kassai György: Tanulmány
22 Új Dunatáj • 2008. március Kassai György Kosztolányi Dezső nyelvészeti cikkeinek első gyűjteményes, „Erős várunk a nyelv” címmel megjelent kiadásához írt előszavában Illyés Gyula ezt írja : „Nyelvi kérdésekről egy alkalommal beszéltem vele (Kosztolányival).- Te kitől tanultál magyarul? - kérdezte, hirtelen fordulattal félbeszakítva saját fejtegetéseit.- Én, azt hiszem, Jules Renard-tól, feleltem mosolyogva. Rögtön megértette: a világosságról beszéltünk, a szabatos egyszerűségről, minden valamire való művész és nép legfőbb becsvágyáról.” Ugyanebben a kötetben találhatók Kosztolányinak a francia nyelvről szóló megjegyzései. „Aki tudja a francia nyelvtant, írja, nemcsak okosabb lesz általa, hanem becsületesebb is... Ez a nyelv mind értelmi, mind erkölcsi tekintetben tisztít... Náluk a nyelvtan, stilisztika és erkölcstan egy.” Egyes hazai toliforgatók üres frázisaira célozva, hozzáteszi, hogy franciára lehetetlen lefordítani „holmi fontoskodó bölcseletet, holmi embermegváltó szélhámosságot, holmi nagyképű ürességet: ilyesminek annyira ellenáll nyelvük nemes közege, hogy nem is veszi magába.” Valóban helytállóak-e ezek az egyébként eléggé elterjedt vélekedések? Joggal kérdezhetjük: ugyan mitől lenne világos egy olyan nyelv, amelyben a szavak, ragok és képzők jelentős része az eredeti vulgárlatin tövek lekopása következtében rokonhangzásúvá, homonimmá változott, ami aztán a lehetséges félreértések kihasználásával többé-kevésbé szellemes szójátékok tömegét teszi lehetővé? Egyetlen hangkapcsolat, például az „sz” és a nazális e összekombinálása öt egymástól teljesen különböző jelentést hozhat létre: egészséges, szent, öt, mell, övezett (az „övezni” ige múltidejű melléknévi igeneve.) Az „o” hang jelentései: víz, -nak/-nek és csontok. Ugyanakkor azonban igaz az is, hogy a XVII. századi francia klasszicizmus, az azt megelőző barokk stílusjegyek üldözése, az egyszerűségre és természetességre való törekvés, a szinonimák és tájszavak kiküszöbölése, a központi hatalom megerősítésével párhuzamosan a nyelv egységesítését célzó erőfeszítések, majd két évszázaddal később a Franciaországban mindmáig uralkodó, ún. jakobinus szellem, a centralizáló szemlélet, valóban a közérthetőség irányában hat. Tehát mit tanult Illyés Jules Renard-tól, akinek szikár tőmondataiban, szellemes tömörítéseiben és képeiben valóban fellelhetjük magyar „tanítványa” erényeit? A világosságnak és a becsületességnek, a valóság és az igazság tiszteletben tartásának, szóval a tárgyilagosságnak ezt az etikai hitvallását Illyés is magáévá teszi. Noha, mint több írásában, többek között a Hála a második nyelvért címűben nem győzi hangoz
